J/813 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről H/1263 Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben Volner János jobbikos képviselő hozzászólása következik.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben Volner János jobbikos képviselő hozzászólása következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólások következnek, elsőként Kiss Attila, Fidesz.
ELNÖK: Én pedig elnézést, hogy figyelmetlen voltam. Kétperces következik: Volner János képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gyutai Csaba, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Seszták Oszkár képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Babák Mihály képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kétpercesek következnek: Volner János képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Vinnai Győző képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétpercesek következnek, elsőként Vágó Gábor, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Józsa István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló kettő percben Babák Mihály képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Volner János képviselő úr következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Schiffer András képviselő úr, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Scheiring Gábor képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólás következik: Pósán László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló, felszólaló Ivády Gábor képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek; elsőként Babák Mihály képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Schiffer András képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Két percre Ivanics Ferenc képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rozgonyi Ernő jobbikos képviselő úr felszólalása következik, 15 perces időkeretben.