T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Balczó képviselő úr. Két percre Schiffer András képviselő úr következik.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Balczó képviselő úr. Két percre Schiffer András képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm, Schiffer képviselő úr. További kétpercesek, elsőként Pósán László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, Pósán képviselő úr. A következő kétperces Sneider Tamás képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, Sneider képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, 15-15 perces időkeretben; elsőként Harangozó Tamásnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.
ELNÖK: Köszönöm, Harangozó képviselő úr. A további felszólalók sorrendje: Staudt Gábor, Bárándy Gergely és Gaudi-Nagy Tamás képviselő urak. Elsőként tehát Staudt Gábor képviselő úr következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, Staudt képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Kaufer Virág képviselő asszonynak, LMP. (20.50)
ELNÖK: Köszönöm, Kaufer Virág képviselő asszony. A következő hozzászóló Bárándy Gergely képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, Bárándy képviselő úr. Két percre megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, Schiffer képviselő úr. A következő kétperces: Bárándy Gergely képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bárándy képviselő úr. A következő hozzászóló Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr. Két percre megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Schiffer képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. Kettő perc, tizenöt perc? (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett,…
ELNÖK: Köszönöm, Szászfalvi képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Hoppál Péter képviselő úrnak, az oktatási bizottság…
ELNÖK: Köszönöm, Hoppál képviselő úr. Megadom a szót Varga Lászlónak, az emberi jogi bizottság előadójának. (Nincs az ülésteremben.) Nincs jelen. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom…
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. A következő hozzászóló Pósán László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról…
ELNÖK: Köszönöm, Rogán képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az önkormányzati bizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, 5 perces időkeretben. Megadom a szót Láng Zsoltnak, az önkormányzati bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm, Láng képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincsen lehetőség. Elsőként megadom a szót György…
ELNÖK: Köszönöm szépen, György István képviselő úr. Megadom a szót Horváth Csaba képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Horváth Csaba képviselő úr. Megadom a szót Bagdy Gábor képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.