Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

A/4764 Továbbra sem látunk tisztán szemétügyben!

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Molnár Gyula képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek: „Továbbra sem…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Öt képviselőtársunk jelezte, hogy napirend után szeretne megszólalni…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, Becsó Zsolt képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Stummer János jobbikos képviselő úr… (Jelzésre:) cseréltek, bocsánat, akkor cserélünk, nálam a papíron más van. Tehát megadom a…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hoppál Péter képviselő úr, Fidesz képviselőcsoport: „A kommunizmus áldozatainak emléke Pécsett” címmel. Öné a szó, képviselő úr, ötperces…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Nagy Csaba képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport: „Kiemelkedő turisztikai fejlesztési lehetőség előtt áll Harkány és Dél-Baranya” címmel. Öné a szó,…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, Nagy Csaba képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Stummer János képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Nem lehet ajtóstul rontani a házba. Az MTA-” Magyar Tudományos…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2019. március 4-én kerül sor. Megköszönöm munkájukat, nyugodalmas szép napot kívánok. Az ülést…

T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá

ELNÖK : Köszönöm szépen, Molnár Gyula képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megadom a szót Gréczy Zsolt képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának.

T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót két percre Varju László képviselő úrnak, DK.

T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Tordai Bencének, a Párbeszéd képviselőcsoportjából.

T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, további felszólalásra senki nem jelentkezett. Az általános…