Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

H/2163 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról

ELNÖK: Köszönöm, Harangozó képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom, és megadom a szót,…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, Németh Szilárd államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga-Damm Andrea képviselő asszony. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ungár Péter képviselő úr, az LMP-képviselőcsoportból: „Nyugat királynője 5.” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, Ungár Péter képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom.

I/2246 Hulladék, politika

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője, jegyző asszony interpellációt nyújtott be az innovációért és technológiáért felelős miniszter úrhoz: „Hulladék, politika”…

I/2246 Hulladék, politika

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak.

I/2246 Hulladék, politika

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem Hegedűs Lorántné jegyző asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ.

I/2246 Hulladék, politika

ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő asszony a választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…

I/2269 Hazudik az államtitkár?

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Hazudik az államtitkár?” címmel. Korózs Lajos képviselő…

I/2269 Hazudik az államtitkár?

ELNÖK: Köszönöm szépen, Korózs képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence állam-titkár úrnak.

I/2269 Hazudik az államtitkár?

ELNÖK: Államtitkár úr, bocsásson meg, a türelmem végtelen, de a házszabály köt engem, államtitkár úr. Kérdezem Korózs Lajos képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkári választ.