Giorgia Meloni olasz miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya olyan törvényjavaslatot készít elő, amely megtiltaná a burka és a nikáb viselését az iskolákban, és korlátozná a külföldi diákok arányát az osztályokban – írja az Euronews

A tervezett intézkedéscsomag azt is előírná, hogy azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei „komoly integrációs nehézségekkel” küzdenek az olasz iskolarendszerben, olaszul kelljen tanulniuk. 

Meloni a pártja, az Olasz Testvérek ifjúsági szervezetének rendezvényén azzal indokolta a változtatást, hogy

szerinte nem fogadható el, ha egy olasz osztályban az olasz gyerekek kerülnek kisebbségbe.

A bejelentés a jövő évi választások előtt érkezett, miközben Meloni jobboldali kihívójaként a volt tábornok Roberto Vannacci pártja a migráció ügyében még szigorúbb fellépést sürget.

A külföldi tanulók arányának korlátozása nem teljesen új elképzelés Olaszországban: egy 2010-es miniszteri körlevél már 30 százalékos felső határt határozott meg a nem olasz diákok számára, ezt azonban a helyi demográfiai viszonyok miatt sok helyen nem alkalmazták. Az Euronews szerint ha most törvényben rögzítenének kötelező felső határt, Olaszország lenne az első európai ország, amely ilyen szabályt vezetne be. 

A teljes arcot eltakaró ruházat korlátozására ugyanakkor több európai példa is van

Franciaországban és Belgiumban országos tilalom van érvényben,

míg más országok részleges korlátozásokat alkalmaznak. Olaszországban az elmúlt hónapokban több hasonló kezdeményezés is született, köztük olyan javaslat, amely büntetné, ha valakit az arca eltakarására kényszerítenek.

Meloni terveit a kormánykoalíció több politikusa támogatta, az ellenzék és jogászok azonban bírálták. Salvatore Curreri alkotmányjogász arra figyelmeztetett, hogy az olasz alkotmány szerint az iskola mindenki számára nyitott, így problémát jelenthetne, ha a kvóta miatt gyermekeknek lakóhelyüktől távoli intézménybe kellene járniuk. Angelo Bonelli, a Zöldek és Baloldal Szövetségének képviselője pedig azzal vádolta Melonit, hogy az oktatás tényleges problémáinak kezelése helyett Vannacci és más radikális jobboldali szereplők politikájához közelít.

A tervezet pontos szabályai egyelőre nem véglegesek: Meloni bejelentése szerint az intézkedéscsomag hamarosan az olasz kormány elé kerül.