Gavra Gábor az ÖT Közelkép című adásának elején felidézi Schiffer András korábbi megjegyzését, miszerint Baka Andrással nehezebb dolga lehet Magyar Péternek, mint Sulyok Tamással lett volna. Gavra szerint ez beigazolódni látszik: Baka „megmakacsolta magát” Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi jelölése ügyében, és Magyar Péter határozott jelzése ellenére is kitart mellette.
Kommentelők, Soros-hálózat és csalódott fideszesek
Schiffer szerint érdemes abból kiindulni, miért éppen Bakát jelölte a Tisza. A párt ugyanis más politikai erőkkel szemben nem beágyazott politikusokkal töltötte fel a frakcióját, ezért szerinte kérdéses, honnan szerzik majd a képviselők politikai identitásukat. Úgy véli, döntéseiket egyre inkább az határozhatja meg, hogy a médiában és a közösségi oldalakon „milyen hír jön a döntésükről”, milyen kommentekkel és cikkekkel találkoznak. Schiffer szerint a politika természete ezzel „tektonikusan” megváltozott az elmúlt 36 évhez képest.
Ebbe a rendszerbe illeszkednek szerinte a közmédia és a médiahatóság vezetőinek kinevezései is. Schiffer úgy látja, a kiválasztott személyek formálisan függetlenek a Tiszától, ugyanakkor szerinte a „Soros-networkhöz” köthetők. A „primer hatalompolitikai pozíciókba” viszont Magyar nem enged be „NGO-sokat”: oda Schiffer szerint egy másik, szintén befolyásos közegből válogat, amelyet „csalódott fideszeseknek”, illetve „atlantista konzervatívoknak” nevez. Baka szerinte ennek a körnek az igényeit és elvárásait képviseli.
Schiffer értelmezésében ezzel a korábban párton és frakción belül zajló hatalmi konfliktusok részben a Tiszán kívülre kerültek. Egy „virtuális pártban” ezért nehéz stabilan fenntartani a hatalmi egyensúlyt: ha a frakciótagokra elsősorban virtuális felületek, tartalmak és közegek hatnak, Magyarnak azokat is figyelembe kell vennie, „akik így hatnak a frakciótagokra”. Schiffer szerint ebben az összefüggésben érdemes értelmezni a médiavezetői posztok elosztását és Baka kinevezését is.
Miniszterelnöki bosszú a Médiatanács-szavazáson
A médiavezetők megválasztásánál Schiffer ennél is élesebben fogalmaz: szerinte „Magyar Péter hatalomfilozófiája a bosszú”. Arra utal, hogy miután Panyi Miklós fideszes képviselő Magyar testvérére tett megjegyzéseket a parlamentben, a miniszterelnök Schiffer értelmezése szerint utasította a Tisza-frakciót, hogy mégse szavazza meg a fideszes Médiatanács-tagjelölteket, ezzel felrúgva a korábbi politikai megállapodást. Schiffer ezt a miniszterelnök önfegyelme, szerep- és hatalomfelfogása szempontjából vészjósló jelnek tartja.
Baka és a Tisza konfliktusát Schiffer az ügyészség sajátos helyzetéből vezeti le. Az ügyészséget önálló hatalmi ágként „sztálinista csökevénynek” nevezi, majd az intézmény alkotmányos és szakmai sajátosságaiból arra jut: Baka szemszögéből logikus, hogy belülről érkező embert akar legfőbb ügyésznek. Egy ilyen jelölt ismeri a rendszert, és azt is tudhatja, ki működött benne politikai komisszárként.
Szathmáry Zoltán személyének érintése után Gavra a Tisza körüli – Schiffer pontosításával a Tiszát „uraló” – közegről kérdez. Schiffer nem vitatja, hogy Magyar képes uralni ezt a közeget, de úgy látja, viselkedése „nem sok jóval kecsegtet”, mert nagyon indulatvezérelt. Arra a kérdésre pedig, lehet-e úgy kormányozni, hogy a miniszterelnök egyik szeme folyamatosan a kommentmezőn van, Schiffer röviden válaszol: lehet, de nem biztos, hogy érdemes.