Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök szeptember 22-én, az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának margóján mintegy 40 perces megbeszélést folytatott. A Meduza szerint a tárgyalás fő témái az Oroszországgal folytatandó esetleges béketárgyalások, az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás és egy lehetséges orosz–ukrán energetikai fegyverszünet voltak. Trump már a találkozó előtt azt mondta az ENSZ-ben, hogy szerinte a háború a vártnál hamarabb véget érhet. Zelenszkij a tárgyalás után ennél konkrétabb időtávot jelölt meg:

reméli, hogy Trump segítségével „a lehető leghamarabb – lehetőleg még a tél előtt” véget vethetnek a háborúnak.

Ez változást jelent a két héttel korábbi ukrán kommunikációhoz képest, amikor Zelenszkij még arról beszélt Trump különmegbízottainak, Steve Witkoffnak és Jared Kushnernek, hogy arra számít, a háború télen is folytatódik.

Zelenszkij a találkozót követően a Wall Street Journalnak azt mondta, arra számít, hogy Trump most megpróbál megállapodni Moszkvával egy energetikai fegyverszünetről. Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban további amerikai nyomás – például szigorúbb szankciók – nélkül valószínűleg nem egyezne bele ebbe. Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna kész elfogadni a fegyverszünet bármilyen formáját, és egy háromoldalú, Trump–Putyin–Zelenszkij találkozóra is készen áll. A részleges tűzszünet lehetősége más európai vezetők részéről is felmerült: Alexander Stubb finn elnök arról beszélt, hogy Európában egy télig létrejövő részleges fegyvernyugvásban reménykednek.

A megbeszélés másik fontos témája egy úgynevezett „téli csomag”, vagyis az Ukrajnának nyújtandó további katonai támogatás volt.

Zelenszkij azt kérte Trumptól, hogy az Egyesült Államok saját készleteiből adjon Patriot légvédelmi rakétákat Ukrajnának.

Cserébe Kijev később átadná Washingtonnak azoknak a rakétáknak egy részét, amelyeket egy Németországgal kötött megállapodás alapján egy későbbi szállítmányból kapna. Trump ebbe nem egyezett bele, Zelenszkij azonban pozitív jelnek nevezte, hogy az amerikai elnök nem utasította el azonnal a felvetést. A katonai támogatás kérdése azért is hangsúlyos, mert Ukrajna a téli időszak előtt igyekszik megerősíteni légvédelmét.

Moszkva ezzel párhuzamosan jóval visszafogottabban nyilatkozott a diplomáciai lehetőségekről. A Kreml szerint jelenleg nincsenek meg a béketárgyalások előfeltételei, bár Putyin kész találkozni Trumppal. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azt mondta, hogy egy megfelelő szakértői előkészítés nélküli Putyin–Zelenszkij-találkozó időpazarlás lenne, és megismételte az orosz álláspontot, amely szerint ilyen találkozóra csak Moszkvában kerülhetne sor.

Az energetikai fegyverszünetről szóló diplomácia ugyanakkor folytatódhat: szeptember 23-án Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New Yorkban tárgyal, és várhatóan ez a kérdés is napirendre kerül.