Matolcsy György videóban jelentkezett, hogy reagáljon az MNB-vagyon körüli vitákra és vizsgálatokra. Szerinte a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba juttatott vagyon soha nem veszítette el közpénz jellegét, és tévesen tulajdonítják neki ennek ellenkezőjét. A jegybank korábbi elnöke az „Aranykor” című videósorozat első részében arról is beszélt, hogy

helyesnek tartja az alapítványi vagyon felhasználásának vizsgálatát, és maga is áll minden ilyen vizsgálat elé.

Matolcsy György a videó elején közölte, hogy egy olyan sorozatot indít, amelyben a pénzről és a Magyar Nemzeti Bankról kíván „igaz történeteket” elmondani. Mint fogalmazott, tizenkét évig vezette az MNB-t, az első rész központi témájának pedig azt választotta, hogy mi számít közpénznek, illetve milyen jogi és közgazdasági értelemben kell kezelni a jegybanki alapítványok vagyonát.

A volt jegybankelnök határozottan visszautasította azt az évek óta hozzá kötött állítást, amely szerint az MNB alapítványaiba került vagyon elveszítette volna közpénz jellegét. Matolcsy azt mondta, ilyen kijelentést soha nem tett. Érvelésében arra hivatkozott, hogy a Kúria és az Alkotmánybíróság is állást foglalt a kérdésben, az Országgyűlés pedig végül úgy szabályozta a területet, hogy az alapítványi vagyon közpénz marad.

Matolcsy szerint két lehetséges forrása van a neki tulajdonított állításnak. Az egyik az MNB alapítványait képviselő egyik jogász érvelése volt, amelyet a volt jegybankelnök utólag helytelennek nevezett. A másik egy törvényjavaslat volt, amelyből végül nem lett törvény.

Ehelyett olyan szabályozás született, amely kimondta, hogy a jegybanki alapítványok pénze közpénz marad,

ezért annak felhasználását ellenőrizni kell. Matolcsy szerint ez az Állami Számvevőszék feladata.

A korábbi MNB-elnök ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy szerinte a vita mögött nem pusztán jogi, hanem közgazdasági kérdés is áll. A jegybankban és az állami költségvetésben lévő pénz egyaránt közpénz, eredetük azonban eltérő. A költségvetés bevételei döntően adóforintokból származnak, és ha ezek nem elegendők, az állam hitelt vesz fel. A jegybank ezzel szemben pénzt teremt, bevételei pedig többek között banki műveletekből, devizaügyletekből és kamatokból származnak.

Matolcsy ennek példájaként a devizahitelek 2014-es forintosítását hozta fel. Elmondása szerint az MNB a kormánnyal és a Magyar Bankszövetséggel együttműködve mintegy 9 milliárd eurót biztosított a forintosításhoz. A jegybank ezt a devizát az akkori átváltási árfolyamnál olcsóbban szerezte meg, amiből eredménye keletkezett. Matolcsy állítása szerint ezt az eredményt helyezte az MNB az alapítványaiba.

Külön hangsúlyozta, hogy az alapítványok finanszírozása nem az ő egyszemélyi döntése volt.

Elmondása szerint arról, hogy a forintosításon elért jegybanki eredményből pénzt helyezzenek az alapítványokba, az MNB igazgatósága egyhangúlag, testületi döntéssel határozott.

A videó végén Matolcsy kitért az MNB-alapítványok vagyonával kapcsolatban indult vizsgálatokra is. A volt jegybankelnök szerint jogos annak feltárása, hogy mi történt a közpénzzel és megvan-e az alapítványokba helyezett vagyon. Úgy fogalmazott, minden közpénzt, így az MNB alapítványaiban lévő pénzt is alapos vizsgálatnak kell alávetni.

Matolcsy ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte a vizsgálatoknak nem kizárólag az előző jegybanki vezetés időszakára kell kiterjedniük, hanem a jelenlegi MNB-vezetés tevékenységét is vizsgálni kell. Saját szerepével kapcsolatban kijelentette, hogy áll minden ilyen vizsgálat elé.