Baka András köztársasági elnök rendhagyó, napirend előtti felszólalásában két, a közjogi intézményrendszert érintő kérdésről beszélt az Országgyűlésben. Először az Alkotmánybíróságról szóló törvény frissen elfogadott módosításait értékelte, majd a legfőbb ügyész jelöléséről és az ügyészség állapotáról fejtette ki álláspontját. Már beszéde elején hangsúlyozta, hogy
bár az államfő parlamenti megszólalása jogszerű, a magyar parlamenti gyakorlatban szokatlan,
és éppen ezzel is nyomatékot kívánt adni mondandójának. Szavai szerint célja az volt, hogy a szükséges és mélyreható változásokat követően Magyarország mielőbb visszatérjen a „kiszámítható demokratikus jogállami működéshez”.
Az Alkotmánybíróság tekintélye
Az Alkotmánybíróságról szólva Baka azt mondta, kiemelten fontosnak tartja, hogy a testület, mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve és a jogállamiság egyik legfontosabb intézményi garanciája, széles társadalmi, szakmai és politikai tekintélyt élvezzen. Úgy fogalmazott, az Alkotmánybíróság függetlenségéhez, hiteles és autonóm működéséhez semmilyen kétség nem férhet. Álláspontja szerint ezért nem elegendő arra hagyatkozni, hogy az Országgyűlés aktuális többsége önkorlátozást gyakorol, és megfelelő szakmai kvalitásokkal, valamint integritással rendelkező személyeket jelöl alkotmánybírónak. Olyan jogi garanciákra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a politikai, hivatásrendi és civil álláspontok megfelelően megjelenjenek a kiválasztásban, és ennek eredményeként kiegyensúlyozott összetételű testület működhessen.
Az államfő azt mondta, a múlt héten elfogadott törvény ezeknek a garanciáknak egy részét biztosíthatta volna, ennek ellenére nem emelt kifogást a jogszabállyal szemben. Ezt azzal indokolta, hogy az alkotmánybírák jelölésére és megválasztására vonatkozó garanciarendszert szerinte nem feltétlenül kizárólag törvényi szinten kell rendezni, hanem azt a jövőbeni alkotmányozás folyamatával összefüggésben kell alaposabban átgondolni. Az átmeneti helyzetben azért nem kívánta késleltetni a törvény elfogadását, mert érzékelte a parlamenti többség önkorlátozását, megfelelőnek tartotta a megválasztott jelöltek szakmai hitelességét és politikai semlegességét, és pozitívumként említette valamennyi jelölt nyilvános meghallgatását.
Fenntartásait ugyanakkor világosan megfogalmazta azzal kapcsolatban, hogy
a törvény részletesen meghatározza, miként válassza meg az Alkotmánybíróság saját tagjai közül az elnökét.
Baka szerint indokolatlan törvényi szinten rögzíteni a testületen belüli pályáztatási és választási eljárás részleteit. Azt mondta, nem ismer olyan európai bíróságot, alkotmánybíróságot vagy nemzetközi bíróságot, amely – ha maga választja meg elnökét – ne maga állapítaná meg ennek szabályait. Úgy vélte, az Alkotmánybíróság függetlenségét és autonómiáját jobban szolgálta volna, ha a jogalkotó a kérdés rendezését a testület saját belső működési szabályaira bízza. Politikai vétóval végül azért nem élt, mert elsődlegesnek tartotta, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb megválassza új elnökét, de jelezte, hogy ezt a szabályozást később indokoltnak tartaná újragondolni.
Nincs bizalom az ügyészség felé
Beszédének második részében Baka az ügyészségre és a legfőbb ügyész jelölésére tért át. Kiemelte, hogy a hatáskör megosztott: a köztársasági elnök feladata jelöltet állítani, míg a döntés joga az Országgyűlésé. Hangsúlyozta, hogy nem egyszerűen a saját jelöltje mellett kíván érvelni, hanem azért szólal fel, mert szerinte a döntés túlmutat egyetlen közjogi tisztség betöltésén: „a magyar ügyészség, sőt a jogállam helyzetéről és jövőjéről szól”. Emlékeztetett arra, hogy az ügyészség több mint másfél évszázada a magyar állam egyik alapintézménye, amelynek alapvető feladata a törvényesség szolgálata és az állam büntetőigényének érvényesítése. Egy demokratikus jogállamnak szerinte szakmailag hiteles, intézményileg független és pártatlan ügyészségre van szüksége.
Baka ezt követően rendkívül súlyos helyzetértékelést adott.
Kijelentette: „Ma ez a bizalom nincs meg, a bizalmat helyre kell állítani.” Szerinte az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott. Ennek egyik alapvető okát abban látta, hogy az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése hosszú időn keresztül kétségeket ébresztett az ügyészség tényleges függetlenségével kapcsolatban. Felidézte azt a közvélekedést is, amely szerint „bizonyos szint fölött megakadt a büntetőigazságszolgáltatás”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy közjogi intézmény esetében már a pártatlanság megalapozott kétsége is súlyos következményekkel jár, és ez nemcsak a vezetést terheli, hanem az egész szervezetre, így azokra az ügyészekre és ügyészségi dolgozókra is kihat, akik nap mint nap becsülettel és szakmai lelkiismerettel végzik munkájukat. Szerinte nem méltányos, hogy ők viseljék az intézmény tekintélyvesztésének következményeit.
Az ügyészség tekintélyének helyreállítását Baka nem tekintette pusztán belső szervezeti ügynek. Azt mondta, valójában az állam tekintélyéről van szó. Jogállamban az állam ereje szerinte nem abban mérhető, hogy mennyire korlátlanul tud cselekedni, hanem abban, hogy a törvény keretei között milyen következetesen tudja érvényesíteni a jogot. Az ügyészség ennek az állami cselekvőképességnek nélkülözhetetlen része. Arra is rámutatott, hogy Magyarországon nincs még egy olyan, országos lefedettségű, több mint ezer főből álló, jelentős szakmai tapasztalattal és infrastruktúrával rendelkező szervezet, amely az állam büntetőigényének érvényesítésében ugyanilyen szerepet tudna betölteni.
Ezután még élesebben fogalmazott: „Az ügyészség állapota ma rendkívül rossz”,
és hozzátette, ezt szerinte még a szervezet jelenlegi vezetői is érzékelik. Azt mondta, különösen a Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen „példátlan”, kívülről is érzékelhető zavar tapasztalható. Az általa megismert források belső rivalizálásról és hatalmi játszmákról számoltak be, amelyek szerinte már az ügyek szakmai megítélésére is rányomják bélyegüket. Megemlítette, hogy a büntetőjogi legfőbb ügyészhelyettesi tisztség egy éve betöltetlen, feladatait átmenetileg a közjogi legfőbb ügyészhelyettes látja el. Emellett szerinte az intézményi önbecsülés is súlyosan sérült, jelentős bérfeszültség alakult ki, és létszámaránytalanság mutatkozik a Legfőbb Ügyészség, illetve az alsóbb szintű ügyészségek között.
Mindezek ellenére Baka azt mondta, az ügyészi szervezetben jelentős szakmai tudás és emberi tisztesség halmozódott fel. Meggyőződése szerint megfelelő, független és határozott vezetéssel, valamint megfelelő anyagi és infrastrukturális feltételekkel
az ügyészség képes lehet visszanyerni szakmai önbizalmát és a társadalom bizalmát.
Magyarországnak olyan állammá kell válnia – fogalmazott –, ahol a közpénzzel való visszaélésnek, a korrupciónak és a közhatalommal való visszaélésnek tényleges jogi következménye van. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a múlt jogsértéseinek feltárása kizárólag jogállami módon történhet. „A büntetőjogi felelősséget nem politikai szándék, hanem bizonyíték alapozhatja meg” – mondta, hozzátéve, hogy nem politikai értékelésnek, hanem törvényes eljárásnak kell döntenie. A jogállamnak még azokkal szemben is tisztességesnek kell maradnia, akik korábban nem tisztelték annak követelményeit; ezt Baka „a jogállam erkölcsi és alkotmányos fölényének” nevezte.
Sokat konzultált a legfőbb ügyészről
A legfőbb ügyész személyére tett javaslatát Baka elmondása szerint példátlanul széles szakmai konzultáció és hosszú mérlegelés előzte meg. Nemcsak nyilvánosan működő szakmai szervezeteket hallgatott meg, hanem heteken keresztül, a háttérben különböző ügyészségi szinteken dolgozó gyakorló ügyészekkel és a büntetőjog tapasztalt képviselőivel is egyeztetett. Ennek során arra jutott, hogy az ügyészségen belüli viszonyok, valamint több nagy nyilvánosságot kapott ügy esetében „semmi sincs teljesen úgy, ahogy kívülről látszik, vagy ahogy a médiában megjelenik”. Ezért óva intette a képviselőket attól, hogy kizárólag a nyilvánosságban leghangosabban vagy leggyakrabban ismételt álláspontok alapján alkossanak véleményt az ügyészség jövőjéről és a legfőbb ügyész személyéről.
Azt is állította, hogy „eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés” zajlik,
amelyről a külvilág nem tud, vagy amelyről félretájékoztatást kap. Több, széles társadalmi érdeklődést kiváltó ügyben szerinte belső és külső vizsgálatok is folyamatban vannak.
E tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészség megújításának vezetőjét magából a szervezetből, annak magasabb szintjéről kell kiválasztani; megfogalmazása szerint jelen esetben „a Legfőbb Ügyészség negyedik vonalából”. Úgy vélte, az ügyészség belső viszonyait kívülről, alulról vagy külföldről nem lehet megfelelően kibogozni. Ezért olyan személyt keresett, akinek szakmai pályáját nem terheli politikai kötődés, aki belülről ismeri az ügyészség működését, erényeit és hibáit, az összetett belső szabályozást, a kialakult gyakorlatokat és az emberi viszonyokat. Hangsúlyozta, hogy a megújulást nem egyetlen ember fogja végrehajtani: ahhoz az egész szervezet együttműködése kell.
A legfőbb ügyész feladatairól
A leendő legfőbb ügyész feladatát Baka abban jelölte meg, hogy világos szakmai követelményeket állítson, határozottan biztosítsa a törvényes működés feltételeit, helyreállítsa a felelősség rendjét, és olyan intézményi kultúrát teremtsen, amelyben az ügyész számára „a szakmai meggyőződés és a törvény az egyetlen igazodási pont”. Fontosnak tartotta a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség közötti szakmai kapcsolat rendezését is. Szerinte egy hierarchikus szervezet csak akkor lehet valóban erős, ha egyértelműek a felelősségi viszonyok, az információk eljutnak a döntéshozókhoz, és a szakmai ellenvéleményeket nem elfojtják, hanem megvitatják.
Külön kitért az ügyészség és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal kapcsolatára.
Baka szerint az előttük álló időszakban kiemelt jelentősége lesz annak, hogy a két intézmény szorosan és hatékonyan működjön együtt. Bár alkotmányos és törvényi feladataik eltérnek, ugyanazt az alapvető célt kell szolgálniuk: a törvényességet és a közvagyon védelmét. Ezt a munkát minden külső nyomástól és „megfélemlítéstől mentesen” kell végezni, és az állam kötelessége megvédeni azokat, akik törvényesen végzik ezt a feladatot. Világos hatásköröket, szakmai együttműködést, egymás segítését és a szükségtelen párhuzamosságok elkerülését sürgette, hangsúlyozva, hogy az állami intézmények nem egymással versenyeznek, hanem közös alkotmányos rendben teljesítik a törvény által kijelölt feladataikat.
Beszéde végén Baka azt mondta, az ügyészség előtt álló feladatot sem könnyűnek, sem gyorsan teljesíthetőnek nem látja. Az elvesztett intézményi bizalmat csak következetes, hiteles munkával lehet visszaszerezni. A megújulás egyik legfontosabb jelének azt tekintené, ha az ügyészek ismét büszkén vállalhatnák hivatásukat, és társaságban nem kellene elhallgatniuk, hogy ügyészként dolgoznak. A cél szerinte az, hogy megítélésüket ne valamely politikai oldalhoz vélt közelségük, hanem szakmai munkájuk határozza meg.
„A magyar államnak erős ügyészségre van szüksége” – mondta,
majd pontosította: az erő ebben az esetben nem hatalmat jelent, hanem „függetlenséget, szakmai minőséget, törvényhez kötöttséget és pártatlanságot”.
Zárásként közölte, hogy köztársasági elnökként a maga alkotmányos feladatát teljesítette, amikor megtette javaslatát a legfőbb ügyész személyére, a döntés pedig most az Országgyűlésé. Arra kérte a képviselőket, hogy ne pusztán egy emberről döntsenek, hanem egy alapvető állami intézmény jövőjéről is gondolkodjanak. Arról, hogy Magyarországon a törvény érvényesülése valóban politikától független intézményekre épüljön; hogy az állam képes legyen fellépni minden jogsértéssel szemben, függetlenül attól, ki követi el; és hogy ezt mindig a jog keretei között tegye. Ezt nevezte az ügyészség alkotmányos feladatának és annak a mércének, amelynek a szervezetnek meg kell felelnie.