Jásdi István üzletember, csopaki borász írása
Először a memoriter gyakorlatokat, verstanulást, majd a kézírást dobta a kukába a modern oktatáselmélet. Ezután a tényalapú ismeretek következtek. Évszámok, történelmi tények, természettudományos törvények, kategóriák. Minek, ha úgy sincsenek objektív tények és minden tudomány társadalmi konstrukció! Elég lesz, ha megtanulnak keresni! Minek tele tölteni a fejeket, amikor itt van az internet?
Majd kiguglizzák, megkérdezik az AI-t! Fő, hogy gondolkozzanak! Miről is?
Következtek a zenei, művészeti „luxustárgyak”. Annyi mindenre kell az idő, dobjuk ki a felesleget! A tudás épülete egyre kevesebb téglából épült és a művészeti nevelés habarcsa (Freund T.) sem tartotta már össze.
Legvégül az osztályozás, a számonkérés poroszosnak minősített rendszere került a kukába. Ha sem a felkészülést, sem a rajtvonalat nem tudjuk kiegyenesíteni, hajlítsuk hozzájuk a célvonalat!
„A képernyő nem ellenség… Ez alap!”
Malom gabona nélkül nem őröl lisztet.
Persze, ha a gazdaságnak így kellenek! Hiszen a nagyon drága és roppant tudományos 15 éves kori PISA kompetencia-méréseket a fejlett országok gazdasági szervezete, az OECD finanszírozza. Háromévente, így 2025-ben is a 15 évesek szövegértése, matematika tudása és természettudományos ismeretei vannak a célkeresztben. A kutatás ezúttal kiegészült a nagyon innovatív „Tanulás a digitális világban” modullal.
A milliárdokba kerülő tesztek eredményeit figyelik az oktatáspolitikusok és a gazdaság vezetői.
Akiket legkevésbé érdekel, azok maguk az általános iskolát éppen csak elhagyott fiatalok.
A digitális kérdőív kitöltését nem osztályozzák, eredményei nem számítanak be semmilyen továbbtanulásba. A két és fél órás teszt eredményeihez feldolgozás után anonimizálva hozzáfér az iskola, sőt maga a „fenekét föl nem emelő” pedagógus is. A teszt tudományosan összeállított kérdései nem igazán érintik meg a 15 éves kamaszokat. Valószínűleg igyekeznek túllenni rajta. Ahogyan minden, őket kevéssé megérintő digitális felületen is. Gyorsan és elmélyedés nélkül. Talán azokról a kérdésekről beszélgetnek a kitöltés után, hogy például hány könyvünk van otthon? Te hányat írtál be?
A teszteredményeket oktatáskutatók elemzik, oktatáspolitikusok hozhatnak ennek alapján döntéseket. Ők képesek levonni a tanulságokat. A pedagógus majd szembesülhet velük.
Amikor az oktatás politikusai szembesülnek a 2025-ben készült PISA-mérések eredményeivel, ők vannak a leginkább megdöbbenve. Egy kivétellel a világ minden fejlett országában romlik az olvasott anyag megértése. A finn és észt mintaországokban is. A matematikai és a természettudományos tudás is gyengül. A romlás egyik közös nevezője, hogy a képernyő előtt töltött idő mindenütt növekszik, amihez hozzátehető a közösségi média buborékjainak a butító hatása.
Akinek nincsenek ismeretek – tények, adatok – a fejében, az nem tudja kritikával kezelni a forrásait.
A leginkább sokkoló eredmény a kutatók számára mégis az lehetett, hogy Angliában, ahol 15 éve letértek a modern oktatáskutatók útjáról, és a betűző, szótagoló megközelítést is alkalmazva a csaknem kizárólag a szókép alapján történő modern szótippelés helyett, szinten maradt a szövegértés. Miután visszatértek a tények, adatok masszív tanítására, a matematika és a természettudományok megértéésig vezető oktatásra, nem követi a romlás az egész világon zajló folyamatokat. A természettudományok területén meg egyenesen javultak az eredményeik. Legvégül visszatértek az objektív, tudást mérő osztályozáshoz. Egyszerű: ha ronda a pofád, ne a tükröt dobd ki!
Magyarországon a világátlagnál is nagyobb a romlás. Üres malom nem őröl lisztet. A gondolkodás tények és adatok ismerete nélkül csak hülyeségeket képes szülni. A kritikus tömeget elérő lexikális tudás kiegészülve a matematikával és a formállogikával magától beindítja az összefüggések felismerésének láncreakcióját és a csalás kiszűrését. Talán nem véletlen, hogy az elit (az oktatás kutatói is) magániskolákba menti gyermekeit. Ha lehet, Angliába.
Az oktatáskutatás 1950-es években született tudománya a gazdaság igényeit figyelve emberi erőforrást (HR) képeztet az iskolákkal. Minek kellenének tények, hiszen a tények folyton változnak? Majd kiguglizzák. Minek tanulnának kézzel írni? Hiszen úgyis a telefonon pötyögik be pár szavas üzeneteiket. A memoriter? Versekkel telíteni az agyat? Az OECD a garancia, hogy így kellenek a gazdaságnak.
Biztosan lesz jó munkahelyük. Biztosan lesz?
Az agykutatás eredményei, amelyek a kézírás, a memoriter és a tények, a művészeti nevelés nélkülözhetetlenségét igazolják a strukturált tanulásban, mehetnek a levesbe! Mit értenek az agykutatók a társadalmi folyamatokból és a gazdaság igényeiből?
Na, ezért nem értik sokan, amit olvasnak. Ha minden szót külön kell elmagyarázni, minden dátumot, adatot külön kell megkeresni és értelmezni, akkor kinek marad agyi kapacitása (munkamemóriája), hogy összefüggéseket keressen? Ezért nem képesek hatékonyan használni a kezükbe kerülő új eszközöket, Google-keresőt vagy a mesterséges intelligenciát. Ezért nem ismerik fel a fake”-et, a mesterséges intelligencia gyakori hallucinációit és ezért tekintenek minden interneten szerzett információt végső igazságnak. Ismeretek híján, kompetenciáikat használva magabiztosan konfabulálnak, gyártanak válaszokat, ismeretek nélkül. Az AI dicséretei, hogy „tűpontos” meg „zseniális”, értékesebbek számukra minden tanári osztályzatnál.
A világszerte egyre kevésbé hatékony oktatási rendszerekből kinövők között megmarad a társadalmi polarizáció.
Azok a gyerekek, akik otthoni környezetében nem feltétlenül szeretett, de kötelező a mindennapos tanulás, otthon olvasást, zenehallgatást látnak, szüleikkel színházba, múzeumba járnak, megtartják előnyüket a szellemileg igénytelen környezetből származókkal szemben. Ha az iskola lemond arról, hogy masszív tényeket töltsön az összes diák fejébe, akkor a hátrányos helyzetből indulók utolsó esélye is elvész, hogy behozzák lemaradásukat. Hiába próbálják megtanítani nekik a kompetenciának nevezett gondolkodást. Az 5000 darabos puzzle-t nem lehet összerakni 50-ből. Ez minden gyakorló pedagógus számára evidencia. A modern iskola utánpótlást nevel a populizmus és a tudás objektivitását tagadó genderszakos aktivisták számára.
Anglia ezen a téren is más utat követ. A célzott állami támogatások a legszegényebb diákokat oktató intézményekhez kerülnek, hogy támogassák a hátrányok kiegyenlítését. Nem a rajt és a célvonal társadalmi bizalmat és színvonalat romboló hajlítgatásával, hanem személyes segítséggel lehetőleg még a rajtvonal, az iskolakezdés előtt, a családokkal, kisebbségi közösségekkel is összefogva.
Milyen társadalomra készülnek fel a mai fiatalok? Milyen világ várja a mai tizenéveseket, mire tanulmányaikon túljutnak? Az egyre inkább az MI és a robotika által uralt társadalmakban a modern eufemizmussal „feltétel nélküli alapjövedelmet élvező”, tehát munkanélküli segélyen élők tömegeitől vagy a céltalan, zömmel íróasztalnál végzett „bullshit jobok” alkalmazottjaitól (a fejlett Nyugaton az irodai alkalmazottak 20-40%-ának saját értékítélete szerint a becsülettel végzett munkájuk a társadalom számára tökéletesen értéktelen) nem elsősorban tudást és kritikus gondolkodást vár majd a társadalom, ahol egyre kevesebb tulajdonos és irányító kezében van a pénz és a tényleges hatalom.
A néhány éve a jövő informatika szakára beiratkozott idei friss diplomások tekintélyes része nem talál munkahelyet.
Talán felháborítóan hangzik mindez, de ha belegondolunk, hogy mennyien vannak, akik már ma is önként láncolódnak a képernyőhöz, a véget nem érő, minőségben a legutolsó helyért versengő sorozatokhoz, szívesen megeszik az eléjük lökött műételeket, megisszák a műitalokat és beérik virtuális kapcsolatokkal, akkor mindez egyáltalán nem a távoli, disztópikus jövő. Ettől még ijesztő.
Nyitókép forrása: Fortepan / Fortepan
