Szombaton 18 órától a budapesti Kossuth Lajos téren „Ne féljetek! 2.0” címmel tartanak jobboldali ellenzéki demonstrációt. Az esemény oldala itt érhető el.

A közvetítés itt látható:

A rendezvény nem hagyományos tüntetésként épül fel: a szervezők egy demonstráció és egy interaktív közösségi workshop elemeit ötvöző eseményt hirdettek meg.

A szervezők a „Nem tetszik a rendszer? Nem vagy egyedül” üzenettel hívják a résztvevőket a Parlament elé.

A korábban meghirdetett „Ne féljetek! 2.0” koncepcióját időközben nyílt, interaktív közösségi workshoppá alakították. A rendezvényt hivatalosan pártpolitikától mentesként hirdetik, programjában pedig politikai-közéleti felszólalások mellett filmek, zene és tánc is helyet kap.

A szombati esemény egyik különlegessége, hogy a szervezők nem kizárólag előre felkért szereplőknek adnának szót, hanem a résztvevők előtt is megnyitották a felszólalás lehetőségét. A koncepció szerint tehát a résztvevőknek nem egyszerűen hallgatóságként, hanem aktív közreműködőként is szerepet szánnak.

A rendezvény mögött több jobboldali-konzervatív közéleti szereplő és szervezet áll,

a KözTér, Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője, Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, Huth Gergely, a Pesti Srácok korábbi főszerkesztője, Renge Zsolt fővárosi fideszes politikus, a CitizenGO, Kohán Mátyás, a Mandiner volt újságírója, Szabó László önkormányzati képviselő, valamint Kurucz Dániel, a KözTér alapítója és vezetője.

A mostani demonstráció nem előzmény nélküli: több szervező már a Tisza Párt áprilisi választási győzelme után tartott megmozdulásokon is szerepet vállalt. Június 7-én például a Sándor-palotánál Sulyok Tamás akkori köztársasági elnök és más állami intézményvezetők mellett demonstráltak; azon az eseményen Renge Zsolt, Kohán Mátyás, Huth Gergely, Skrabski Fruzsina és Kurucz Dániel is felszólalt.

A kormányváltás óta több más demonstrációt is rendeztek Budapesten. Július 9-én a Fidesz #StopÖnkény címmel szervezett tiltakozást, amelynek vezérszónoka Áder János korábbi köztársasági elnök volt. Júniusban a Második Reformkor Sulyok Tamás lemondását követelte, június 5-én pedig a migrációs paktum ellen vonultak a Kossuth térre. Július 13-án a 17. Alaptörvény-módosítás ellen demonstráltak a Parlamentnél, az Index szerint pedig legutóbb a Fehér Holló párt tiltakozott Unger Anna kinevezése ellen.