A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam
Kiszámoltam, hogy hány db posztja volt Magyar Péternek, és ebből hány szólt magáról a kormányzásról.
Új korszak előtt áll a magyar média
Honnan volt pénz a Kontrollra? Ki ellenőrzi majd a hatalmat? Egyebek mellett ezekre is kereste a választ Szalay Dániel a KözTér vendégeként.
„Magyar Péter minden beszéde őszödi beszéd”
Császár Attila a KözTér műsorában beszélt Gyurcsányról, Magyar Péterről és a sajtóról mint negyedik hatalmi ágról.
Ki lesz a Mi Hazánk alelnöke?
Tóth Máté és Lantos János vitatkoztak a KözTér műsorában.
A jobboldal újjáépítéséről beszélt Ferencz Orsolya
Nem zárja ki, hogy párttá váljon a Polgári Demokraták kezdeményezés.
Nektek sem jó, ha a Tiszának nincsen gátja
Popsik nyalogatása továbbra sem újságírás!
Ez lesz a Fidesz politikája 3,5 évig
„A gazdaságra figyelj, te hülye!” Ezzel a mondattal verte meg Bill Clinton ‘92-ben az idősebb Busht. Ha jól értelmezem Orbán Viktor szavait, a sok hulló forgács mellett ez lesz a Fidesz politikája 3,5 évig!
Pénzért nem lehet lojalitást venni
Orbán Viktor a lojalitást helyezte mindenek fölé.
Első stáció
Nem attól lesz valaki jobboldali, hogy melldöngetve mindent és mindenkit kritizál.
Nem emlékszem olyanra, hogy Orbán Viktor bármikor az ellene tüntetőket ócsárolta volna
Mit jelenthet az, ha a miniszterelnök cinikusan megjegyzi egy tüntetés kapcsán, hogy „remélem, többen lesztek, mint a turisták”? Ezt találta írni Magyar Péter a szeptember 5-i tüntetésről.
Ne féljetek! 2.0 – a teljes szeptember 5-i Kossuth téri tüntetés
Közösségen belüli összefogás, a jobboldal önvizsgálata és újjászervezése. Elsősorban ezekről beszéltek a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói szombat este a budapesti Kossuth téren.
„Ne féljetek! 2.0”: kormányellenes demonstráció jön szombat este a Kossuth téren
Több jobboldali-konzervatív közéleti szereplő és szervezet áll az esemény mögött.
Miért fontos szeptember 5.? Add tovább!
Addig él az ország egy jelentős része bántalmazó kapcsolatban a kormány kommunikációjával, amíg ezt hagyjuk.
Működő Szeretetország: a Kossuth téren beszélik ki az ország jövőjét
Szeptember 5-én 18 órára hirdette meg a Köztér a „Ne féljetek! 2.0 – Működő Szeretetország” elnevezésű eseményét, ami nem egy szimpla tüntetés lesz, hanem egy nyílt, interaktív közösségi program.