Interjút adott a Telexnek Vági Márton, az MLSZ főtitkára. A sportvezető a magyar futball kilátásairól elmondta: „Csődöt nem várok a hazai élvonal klubjai között, de a szemléletváltás elkerülhetetlen.

Az eddigi kényelmes, nagyvonalú és sok esetben gazdaságtalan működés után kijózanítóbb helyzetben vagyunk.

A másodosztályú klubok kitettsége viszont nagyobb.”

Az MLSZ főtitkára ugyanakkor örül annak, hogy örült annak, hogy a magyar játékosok nagy számban megjelentek a nemzetközi átigazolási piacon. Elmondása szerint míg korábban meg se nézték őket, ez a trend januárban és a nyáron megfordult, aminek sok összetevője van, Szoboszlai Dominik teljesítményétől a bajnokság színvonalának javulásáig.  

Vági a Fradiváros-ügyről is beszélt. Szerinte sem az MLSZ, sem az UEFA szabályai nem sérültek a 25 milliárd forintos juttatás elköltésével.

Ezért szerinte nem történhet olyan, hogy az MLSZ kizárja a bajnokságból a Fradit.

Azt viszont nem tudja, hogy a gazdasági társaságokról szóló jogszabályok sérültek-e a Fradiváros-ügyben, szerinte ezt majd a hatóságok tisztázzák.

Az MLSZ főtitkára a közelgő válogatott meccek kapcsán figyelmeztette a szurkolókat: a törökök elleni 2025-ös Nemzetek Ligája-mérkőzés miatt a szövetségnek felfüggesztett szektorbezárása van érvényben.

Pénteken Ukrajna, október másodikán Grúzia lesz ellenfél,

és egy következő botránnyal egyrészt életbe léphet a korábbi büntetés, másrészt visszaesőként újabb büntetésként súlyosabb, például zárt kapus büntetés várható. „A cigányozás, románozás következményére külön és nyomatékosan hívtuk fel a szurkolótáborok képviselőinek a figyelmét” – mondta Vági Márton.