Polyák Gábor, a Médiatanács új elnöke a Telexen adott interjút Fábián Tamásnak. Az új vezető a közmédia kiegyensúlyozottságának szigorúbb ellenőrzését, az állami propaganda visszaszorítását és a médiapiacot torzító állami támogatások felülvizsgálatát ígéri. Úgy fogalmazott: célja a sajtószabadság 2010 előtti szintjének helyreállítása,
valamint egy kiszámíthatóbb, párbeszédre épülő médiahatósági működés kialakítása.
Parlamenti meghallgatásán fideszes képviselők felrótták neki, hogy a 2022-es kampányban az ellenzék tanácsadójaként dolgozott; Polyák azt mondta, akkor a teljes ellenzéket támogatta a Fidesz médiapolitikájának felszámolása érdekében. Elnökként ugyanakkor, ígéri, felhagy a politikai véleménynyilvánítással saját közösségi oldalán, és hivatalos elnöki felületen kommunikál majd. A Médiatanács a kedden megválasztott tagokkal már működőképes, Polyák azonban azt szeretné, ha később ellenzéki delegáltak is bekerülnének a testületbe.
Az új Médiatanács folyamatosan monitorozná a közszolgálati híradókat és közéleti műsorokat,
de Polyák szerint nem lesz politikai alapú „boszorkányüldözés” a közmédia korábbi munkatársaival szemben.
A hatóság vizsgálni kívánja a médiapiaci összefonódásokat – köztük az Index és a Blikk kiadójának ügyét –, valamint szigorúbban lépne fel a névtelen lejárató tartalmakkal, a politikai gyűlöletkeltéssel és a rémhírterjesztéssel szemben. Polyák szerint a korábbi, néhány millió forintos bírságok nem jelentettek kellő visszatartó erőt, ezért civil szervezetekkel is együttműködnének.
Az uniós médiaszabályozás alapján a hatóság a 2025 augusztusa utáni állami hirdetési költéseket is megvizsgálja, és ha korábbi kormánypárti médiumok esetében tiltott állami támogatást állapítanak meg,
a jogtalanul kapott összegeket visszafizettetnék.
Polyák szerint a Retro Rádió megtarthatja frekvenciáját, a rádiós piacon ugyanakkor a jövőben valódi versenyt szeretnének teremteni. Az új elnök megvédte az NMHH szakmai állományát, és úgy értékelte, hogy a hírközlési terület európai összevetésben is jól működött, míg a médiapiaci problémák a korábbi vezetés politikai döntéseiből fakadtak. Az átláthatóság érdekében felkéri az Állami Számvevőszéket az NMHH átvilágítására. Polyák hosszabb távú célként a lehető legnagyobb újságírói szabadság biztosítását és azt jelölte meg, hogy Magyarország ismét a sajtószabadsági rangsorok élvonalába kerüljön.