RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokat tanulok itt az azonnali kérdések és válaszok órájában. Tehát nagyvonalú volt a TISZA-kormány, hogy három napot is adott az első lakást vásárló fiataloknak, hogy gyorsan találjanak egy lakást, amit még 3 százalékos hitelkamaton föl tudnak venni, mert ha kicsúsznak a 72 órából, akkor bizony, marad csak az 5 százalékos.
Meg úgy látom, a TISZA-szótárat is megnyithatjuk, ugye, Gyurcsány Ferenc óta tudjuk, hogy nem hazudnak, csak nem fejtik ki az igazság minden részét. Ezt a haladó baloldali hagyományt láthatjuk a TISZA-ban: nem megszorítás van, hanem igazságosabbá tétel. Tehát amikor elveszik az édesanyák, a kétgyerekes édesanyák havi 110 ezer forintos juttatását, az nem megszorítás a TISZA-nak, hanem igazságosabbá tétel. Hát, nézzen bele egy édesanya szemébe, és őneki mondja, hogy igazságtalan volt, hogy fölneveltél két gyereket, kitaníttattad őket, gondoskodtál róluk, és ezért az állam kompenzált volna téged egy 110 ezer forintos adókedvezménnyel, és mondják, hogy ez igazságtalan lett volna, és így igazságos, hogy hiába nevelt fel valaki a nemzetnek két gyereket, önök elveszik tőlük az adókedvezményt is negyven év fölött, úgyhogy ez nem igazságosság, hanem megszorítás. (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból: Úgy van! ‑ Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) Erre belügyminiszter úrnak nem kell válaszolni, ezt nem neki szántam.
Magyar Péter szokott hazudozni itt a belügyi béremelésekről, tegyük ezt helyre! Azt mondja, hogy az előző ciklusban nem volt semmiféle pluszjuttatás meg béremelés: 2022. szeptember 1-jén 116 ezer forintos emelés volt, 2024. január 1-jén 79 500 forintos emelés volt, és 2026-ban pedig fegyverpénzt, azaz hathavi juttatást kaptak a rendvédelmi dolgozók. Erre mondja ő, hogy semmit nem kaptak a rendvédelmi dolgozók az elmúlt négy évben.
Na de ő ennél többet ígért, azt mondta Sopronban, hogy meg kell emelni a rendvédelmi dolgozók bérét. Kifejtette, ott a pénz, csak a Fidesz-kormány ellopja, majd akkor az ő idejükben óriási béremelések lesznek. Hát, nincs üdvrivalgás sem a rendvédelmi dolgozók, sem más állami alkalmazottak körében. Nem hálás közlemények vannak meg nem köszönő közlemények, hanem ilyeneket írnak a szakszervezetek részéről, például a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet: „Ez nem A, nem B, de még csak nem is C terv…” (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezt titkolták annyira, a Független Rendőr Szakszervezet mondta, hogy mekkora csalódást jelent ez.
Miért nem emelik a rendőrök bérét, mint ahogy ígérték? Miért verték át a rendőröket ezzel a béremelési ígérettel, aminek csak a töredéke sem valósul meg? Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés