A Kossuth Rádióban Benyó Rita riporternek interjút adó Bod Péter Ákos szerint

a nagy vagyonokra kivetett különadó elsősorban politikai üzenetet hordoz,

önmagában nem hozna akkora bevételt, amely érdemben rendbe tenné az államháztartást.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke úgy fogalmazott, a vagyon és az ingatlan adóztatása önmagában nem szokatlan, a mostani elképzelés azonban szerinte részben arra a társadalmi érzületre reagál, hogy az elmúlt évek magyarországi vagyonosodásában a teljesítmény mellett a politikai kapcsolatoknak is szerepük volt. Bod ezért a konkrét részletszabályoktól tenné függővé a megítélését, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a vita végén arra jutnak: nem érdemes ebben a formában vagy most bevezetni az adót.

A közgazdász az euró bevezetése felé mutató lépésként értékelte, hogy az MNB 2028-tól 3-ról 2,5 százalékra csökkenti inflációs célját, bár szerinte indokoltabb lenne közvetlenül az Európai Központi Bank 2 százalékos céljához közelíteni. Bod hangsúlyozta, hogy az euróövezeti csatlakozáshoz alacsony inflációra, rendezett államháztartásra és stabil valutára van szükség, ezek pedig az euró bevezetésétől függetlenül is kívánatos gazdasági célok.

Magyarország számára szerinte különösen fontos lenne a csatlakozás,

mert jelenleg drága az állam, a vállalatok és a lakásépítések finanszírozása. 

Üdvözölte, hogy az új kormány célként jelölte meg az euró bevezetését és 2030-as céldátumról beszél, ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy Magyarország addig teljesíteni tudja-e a feltételeket. Szerinte már az euróhoz vezető gazdaságpolitikai pálya is fegyelmező hatású lenne egy olyan országban, ahol az elmúlt években rendszeresen nem teljesültek a költségvetési előirányzatok.

Bod Péter Ákos szerint a 2,5 százalékos inflációs cél közvetlenül nem változtatja meg érdemben a gazdaság működését, inkább egy kisebb, jó irányba tett lépés, amelynek teljesítése továbbra is a gazdaságpolitika eredményességétől függ. Az interjú végén a Matolcsy Györggyel kapcsolatos ügyre is kitért: a műsorvezető felvetése szerint a volt jegybankelnököt hivatali visszaélés gyanújával hallgatták ki egy olyan ügyben, amelyben az MNB a gyanú szerint nyomást gyakorolhatott az Erste Bankra Simor András eltávolítása érdekében. Bod ennek kapcsán azt mondta, a jegybank monetáris hatóságként jogosult felügyelni a kereskedelmi bankokat és vezetőik szakmai alkalmasságát, de nem feladata személyi döntéseik politikai befolyásolása; a műsorban ismertetett esetet – amennyiben így történt – „politikai bosszúnak” és „ronda történetnek” nevezte.