Folytatják a szeptember 18-ra tervezett demonstráció előkészítését a szociális ágazat dolgozóit képviselő szakszervezetek, annak ellenére, hogy Magyar Péter miniszterelnök kétlépcsős béremelést jelentett be.
Az érdekképviseletek üdvözlik az emelés szándékát, de egyelőre nem ismerik annak részleteit,
és továbbra is a korábban ígért, azonnali 25 százalékos bérrendezést várják.
A szakszervezetek szerdán egyeztettek a Szociális és Családügyi Minisztériummal, ahol arról kaptak tájékoztatást, hogy a tárca javaslatokat készített a 25 százalékos emelésre, ezekről azonban akkor még nem született kormánydöntés. Mivel konkrét ígéretet nem kaptak, és a költségvetés módosításában sem látták az ehhez szükséges forrást, több érdekképviselet demonstráció szervezésébe kezdett. A másnap bejelentett kétlépcsős emelés a szakszervezeteket is meglepte.
Boros Péterné úgy fogalmazott, a kialakult helyzet nem ennek a kormánynak a sara, hanem az elmúlt 16 év problémája, de ennek a kormánynak az ígérete és felelőssége most, hogy a béreket emelje.
Szűcs Viktória, a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum munkavállalói oldalának ügyvivője szerint az ágazatban 2008 óta várnak átfogó bérrendezésre, a bérlemaradás pedig jelenleg 36–40 százalékos. Emiatt a 25 százalékos emelést is csak egyfajta nulladik lépésnek tekintik.
A tartósan alacsony fizetések miatt jelentős a munkaerőhiány, ami már egyes ellátások működését is veszélyezteti.
Az MKKSZ szintén ragaszkodik az azonnali 25 százalékos emeléshez, és nem tartja elfogadhatónak annak két részletben történő végrehajtását. Boros Péterné, a szervezet elnöke jelezte: levélben kér részletes tájékoztatást a miniszterelnöktől. Amennyiben megnyugtató választ kapnak, elmaradhat a szeptember 18-ra, a Miniszterelnökség elé tervezett demonstráció, addig azonban folytatják annak szervezését.
A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szerint a 25 százalékos béremelés havi mintegy 12 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene. Az érdekképviseletek hangsúlyozzák, hogy nem konfrontációt keresnek, hanem megállapodást, kiszámítható bérrendezést és megfelelő munkakörülményeket szeretnének elérni.