A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) történelmi jelentőségű áttörésként értékeli, hogy az ukrán parlament szeptember 3-án határozatban ismerte el az 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett szovjet tömeges elnyomásokat. A döntés külön nevesíti a magyar és német nemzetiségű polgári lakosság, köztük a málenkij robotra elhurcoltak ellen elkövetett tömeges repressziókat.
A Legfelsőbb Tanács 16005. számú határozata szerint a szovjet katonai közigazgatás Kárpátalja polgári lakossága ellen 1944 és 1946 között elkövetett tömeges elnyomás a kommunista totalitárius rezsim bűncselekménye volt. Az ukrán állam ezzel hivatalosan elismeri a magyar és német civilekkel szembeni, 1944–1946 között végrehajtott tömeges repressziókat is.
A KMKSZ közleménye szerint a szervezet megalakulása óta céljai között szerepel a sztálini terror áldozatainak feltárása és rehabilitációja. A szövetség szerint a kárpátaljai magyar parlamenti képviselők három évtizeden keresztül próbálták elérni, hogy az ukrán állam hivatalosan is elismerje az 1944 novemberében történt tömeges elhurcolást.
A KMKSZ felidézte, hogy már az 1990-es években kezdeményezték a politikai megtorlások áldozatairól szóló ukrán rehabilitációs törvény módosítását. A szervezet szerint korábbi kezdeményezéseik ellenére az ukrán parlament mindeddig nem nyilvánította törvényi szinten népirtásnak a málenkij robotot. A mostani döntést ezért a KMKSZ történelmi áttörésnek és egyben megkésett erkölcsi elégtételnek tartja az áldozatok és hozzátartozóik számára. A szövetség szerint az elmúlt harminc évben tudományos keretek között sikerült feltárni és dokumentálni a málenkij robotra történő elhurcolások körülményeit, az áldozatokat és a következményeket.