A Paris-Saint Germain játékosa, Ilja Zabarnij interjút adott a Sport24 nevű ukrán sportlapnak, amiben a magyar–orosz kapcsolatokat is szóba hozta. Az interjút az Index szemlézte:
– A magyarok kifütyülték egy kicsit a himnuszunkat, és a végén is voltak provokációk. Ezt hogyan lehetett megélni? Hallani lehetett, hogy kifütyülik?
– Igen, hallani lehetett. Mielőtt még pályára léptünk, amikor a csapat körbeállt, ezt is elmondtam a többieknek:
ez hatalmas tiszteletlenség a népünkkel és velünk szemben.
Éppen ezért odafigyeltünk erre, és szerintem ez egyáltalán nem volt rendben. Már korábban is tudtam, hogyan viszonyulnak a magyarok hozzánk, ukránokhoz, illetve hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot, milyen kapcsolatot ápolnak vele. Ezzel tehát tisztában voltunk. Számunkra ezért az volt a legfontosabb, hogy küzdelemben és hozzáállásban se maradjunk alul, és egyetlen párharcot se veszítsünk el. Ezt pedig sikerült is megvalósítanunk.
A mérkőzés végi balhéról Zabarnij azt mondta: ez benne van a futballban.
A saját szerepéről szólva pedig arról beszélt, hogy ő csak nyugtatni ment oda, és elhozni a csapattársait a tömegjelenetből.
Az ukránok szövetségi kapitánya, az olasz Andrea Maldera mérkőzés utáni értékelésében játékosai különleges helyzetéről beszélt: büszke volt rájuk, csodálatosnak tartotta játékukat, és szerinte az egész ukrán népnek példát mutattak.