Stumpf István Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt az Ultrahang vendége, ahol Kosztrihán Dáviddal beszélgetett a Fidesz jövőjéről, a jobboldal megújulásának lehetőségeiről és a Tisza-kormány alkotmányosságot érintő intézkedéseiről.
A volt alkotmánybíró a Fidesz történetét három nagy korszakra osztotta: az 1988-ban megalakult radikális, liberális szakkollégiumi mozgalom időszakára, a polgári jobboldal egyesítésének és az első Orbán-kormány idejére, majd a 2010 utáni, központosított politikai rendszer kiépülésének időszakára. Szerinte az utóbbi években a párt túlságosan zárttá vált, kevésbé fogadta be a külső visszajelzéseket, és elveszítette a fiatal generációk jelentős részét. A fiatalok ugyanis nem érezték úgy, hogy valódi lehetőségük lenne beleszólni a politikába vagy alakítani a saját jövőjüket.
Stumpf István szerint a jobboldal megújulásához négy feltételre van szükség: önálló szellemi műhelyek létrehozására, a helyi politikai és közösségi élet újjáépítésére, a generációváltásra, valamint a politikai hatalom alkotmányos önmérsékletére. Úgy látja, a jobboldalnak nem kioktatnia kell a fiatalokat, hanem bevonnia őket a közéletbe. A hiteles megújuláshoz pedig olyan értelmiségi közösségekre van szükség, amelyek saját politikai oldaluk hibáit is képesek bírálni. A professzor szerint a teljesítmény helyett előtérbe kerülő lojalitás is hozzájárult a jobboldal hitelességi problémáihoz.
A beszélgetésben Orbán Viktor esetleges távozása is szóba került, egyebek mellett az ENSZ-főtitkári pozícióval kapcsolatos felvetés kapcsán. Stumpf István szerint a miniszterelnök személye és a Fidesz működése szorosan összefonódott, ezért a távozása komoly kihívás elé állítaná a jobboldalt. Ugyanakkor nem tartja biztosnak, hogy Orbán Viktor elfogadna egy ilyen felkérést. A professzor szerint a jobboldal jövője szempontjából fontos, hogy a konzervatív értékekre építő fiatal nemzedékeknek is legyen lehetőségük szerepet vállalni a politikában.
Éles bírálat a Tisza-kormány alkotmányos lépéseiről
Stumpf István a Tisza-kormány alkotmányosságot érintő intézkedéseit is bírálta. Kifogásolta többek között a köztársasági elnöki mandátum lerövidítését, a passzív választójog korlátozását, az alkotmánybírói mandátumok lerövidítését, valamint a vagyonvisszaszerzési intézmény létrehozását. Úgy fogalmazott, hogy a jogállamot nem lehet olyan eszközökkel helyreállítani, amelyek aláássák annak mindennapi működését. Szerinte a kétharmados felhatalmazás sem jelent korlátlan hatalmat, és a kormányzatnak a saját politikai céljai mellett is tiszteletben kell tartania az alkotmányos normákat.
A büntető igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban szintén aggályokat fogalmazott meg. Szerinte a jogot nem szabad a politikai bosszú eszközévé tenni, és kifogásolta, hogy egyes ügyekben már a vádemelés előtt kialakulhat a közvéleményben az érintettek bűnösségének képe. A Velencei Bizottság várható vizsgálata kapcsán a passzív választójog korlátozását is olyan kérdésnek nevezte, amelynek alkotmányosságát és európai gyakorlatba illeszkedését meg kell vizsgálni.
Második kamara és nemzeti minimumok
A beszélgetésben Stumpf István egy második parlamenti kamara létrehozásának lehetőségét is felvetette. Elképzelése szerint egy 50–60 fős testületben a helyi önkormányzatok, az egyetemek, az egyházak és a szakmai szervezetek is képviseletet kaphatnának. A professzor inkább külön választással létrehozott kamarában gondolkodna, nem egyszerű delegálási rendszerben. Szerinte egy ilyen intézmény a pártpolitikai szempontokon túlmutató társadalmi érdekek megjelenítését és a politikai kompromisszumok kialakulását is segíthetné.
Stumpf Bibó István ismert gondolatát, miszerint „demokratának lenni annyi, mint nem félni”, a hatalomgyakorlás alapelveként idézte fel. Úgy látja, a hatalomnak a közjót kell szolgálnia, és egyetlen politikai erő sem tekintheti korlátlannak a saját felhatalmazását. A beszélgetés végén öt olyan nemzeti minimumot is megnevezett, amelyek szerinte politikai oldaltól függetlenül fontosak: az alkotmányos jogállamiságot, a nemzeti szuverenitást, a tudás és a társadalmi felemelkedés megbecsülését, a társadalmi közösségek autonómiáját, valamint a politikai ellenfél legitimitásának elismerését.