Köztársasági elnöki beszéd az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban
Az állam a kormánypártiaké, az ellenzékieké, és azoké is, akik teljesen elvesztették a bizalmukat a politikában. Nem engedhető meg, hogy egy új politikai többség az állam új tulajdonosává váljon.
Baka András az ENSZ-ben: A jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell
Az államfő nem csak külpolitikai, hanem magyarországi folyamatokra is kitért beszédében. Egyebek mellett azt mondta: nem engedhető meg, hogy egy új politikai többség az állam új tulajdonosává váljon.
Unger Anna: szeptember 28-án derül ki, mely ügyeket veszi át az NVVH
Az NVVH jelenleg egy olyan nyomozóhatóság, ami még nem nyomozhat - többek között erről beszélt a HVG rendezvényén Unger Anna, aki szerint a hivatal minden várakozással, reménnyel és elvárással ellentétben nem lesz abszolút filmszínház és nem is a „bilincs, bilincs, rács, rács” lesz a mércéjük.