A Tisza azzal a kimondott céllal vágott neki az ügynökaktákként emlegetett állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozásának, hogy 36 évvel a rendszerváltás után végre pótolják a magyar politika egyik nagy mulasztását, egyúttal teljesítsék egyik szimbolikus és sokat hangoztatott kampányígéretüket. November 4. óta bárki szabadon rákereshet a nyílt adatbázisban ismert emberek és rokonai, ismerősei, esetleg volt munkatársai nevére, vagyis papíron teljesült, amit Magyar Péter és Ruff Bálint ígért korábban. A közel negyven éve várt aktanyilvánosság mégsem lett egyértelmű sikertörténet a kormánynak.
Napok óta magyarázkodniuk kell, miután egy informatikai hiba miatt Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő és 163 másik érintett neve is bekerült a hálózati személyek nevét tartalmazó kereshető adatbázisba, pedig ők megfigyeltek, azaz a kommunista diktatúra áldozatai voltak. Önmagában már ez is súlyos dolog lenne, hiszen találgatásokra és alaptalan vádaskodásokra adhat okot. De a hiba arra is rávilágított, hogy az iratokat kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) vélhetően jókora politikai nyomás alatt dolgozott, hogy a megadott határidőre összerakják azt a nyílt adatbázist, amibe aztán egy véletlen folytán belekeveredett Lezsákék neve is.
(...)
Annyiból más a mostani helyzet, hogy nem nagyon látszik olyan lépés, ami zárójelbe tudja tenni az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozása körüli aggályokat. A levéltár főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz többször is felajánlotta ugyan a lemondását, de az is világos, hogy politikai értelemben Magyar Pétert és Ruff Bálintot is felelősség terheli, hiszen ők szorgalmazták leghangosabban az ügynökakták nyilvánosságát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyenesen ezt nevezte a legfontosabb feladatának a vagyonvisszaszerzés után. Az elmúlt napok kormányzati reakcióiból azonban az látszik, hogy Magyar Péterék nem igazán tudnak mit kezdeni a kritikákkal.
(...)
A miniszterelnök másik érve az volt, hogy nem a kormány szabott határidőt az ÁBTL-nek az iratok nyilvánosságra hozására, hanem az erről szóló törvény. Ráadásul megpróbálta az ellenzékre tolni a felelősséget azzal, hogy felemlegette: a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk pár képviselője is megszavazta a törvényjavaslatot. A tőle megszokott módon a fideszesek fejére olvasta azt is, hogy ők bezzeg semmiért nem kértek bocsánatot, pedig lenne miért.
Ez az érv több szempontból is sántít. Egyrészt a törvényjavaslatot a Tisza Párt országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese, Melléthei-Barna Márton nyújtotta be az Országgyűlésnek. Egyszóval ha a kormánynak nem is, kormánypártként a Tiszának mindenképpen felelőssége van abban, hogy milyen határidőt kapott a levéltár. Másrészt azt is érdemes felidézni, hogy Magyar Péter maga jelentette be április 28-án, hogy október 22-én válnak nyilvánossá az iratok. Vagyis már jóval az aktanyilvánosságról szóló törvényjavaslat júliusi benyújtása előtt megvolt a céldátum, és azt Magyar Péter jelölte ki, nem pedig Melléthei-Barna Márton vagy a Tisza-frakció.
Magyar Péter a parlamenti szócsata egy pontján tovább emelte a tétet. Arra utalgatott, hogy a levéltárból esetleg valaki szándékosan hibázott Lezsákék esetében. „Az a felelős, aki ezt a hibát elkövette, azt persze érdemes megvizsgálni, hogy véletlenül követte-e el, vagy nem esetleg azért, más megbízásából, hogy megpróbálja hitelteleníteni ezt az egész dolgot, nyilván ki fog derülni.” Az nem derült ki a felszólalásból, hogy szerinte kinek a megbízásából történhetett a hiba. A Telex stábja megkérdezte tőle a Parlamentben, hogy mire alapozza ezt a kijelentését, de a miniszterelnök nem válaszolt erre.
Végül a miniszterelnök a bocsánatkérés, a hárítás, az ellenzék felelősségre vonása és a levéltár meggyanúsítása után kedd reggel a Telexbe is beleszállt, miután publikáltuk a 36 évig ültek az ügynökaktákon, végül a Tisza-kormány elkapkodta című videónkat. Facebook-kommentjében arról kérdezett minket, hogy „a maradék Fidesz adja a Telex cikkek címeit?”, illetve kiemelte, hogy a kommentje pillanatában még csak 59 lájk volt a posztunkon.
(...)
Ugyanakkor a Lezsák és a másik 163 érintett esetében történt súlyos hiba csak a történet egyik oldala. Arra a kritikára eddig nem nagyon született érdemi kormányzati válasz, hogy nemcsak ez a probléma, hanem az is, ahogy az aktanyilvánosság megvalósult. Jelenlegi formájában az adatbázis nem biztos, hogy közelebb visz annak megállapításához, hogy kik voltak a valódi ügynökök, és kik azok, akik ugyanúgy a rendszer áldozatai voltak, mint a megfigyeltek. Most azoknak a neve ugyanúgy szerepel az adatbázisban, akit csak megpróbáltak beszervezni, esetleg elszabotálta az együttműködést az állambiztonsággal, mint azoké, akik évekig aktívan segítették a politikai rendőrség munkáját.
(...)