A legfőbb ügyész megválasztása fontos lépés a jogállamiság helyreállítása felé – jelentette ki a köztársasági elnök az Országházban azt követően, hogy az Országgyűlés megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.

Baka András úgy fogalmazott:

az új legfőbb ügyész megválasztásával lehetőség nyílik arra, hogy az ügyészség visszanyerje a működésébe vetett közbizalmat,

és megerősödjön az intézmény függetlensége. Az államfő a jogállam működése egyik alapvető feltételének nevezte, hogy az igazságszolgáltatás intézményei függetlenül, politikai befolyástól mentesen, kizárólag a törvények alapján végezzék a munkájukat. Az ügyészségnek pedig meghatározó szerepe és felelőssége van ebben. Baka András köszönetet mondott mindazon ügyészeknek és ügyészségi dolgozóknak, akik az elmúlt időszak nehézségei ellenére is kitartottak hivatásuk és az intézmény tisztességes szolgálata mellett.

„Meggyőződésem, hogy az Országgyűlés ma olyan szakembert választott meg, aki tudásával, tapasztalatával, szakmai hitelességével képes a szükséges változásokat előmozdítani” – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

az új legfőbb ügyész megválasztása önmagában még nem jelenti a feladat végét.

Az aktus egy fontos folyamat kezdete, amelyhez a maga részéről minden szükséges támogatást megad – ígérte a köztársasági elnök.

Az államfő után nyilatkozó Fejes Péter közölte, hogy most nem kíván programot hirdetni, ugyanakkor

az ügyészi szervezet nevében fontosnak tartja azonnal megkövetni a társadalmat

az elmúlt időszak egyes, a társadalom igazságérzetét is joggal és alappal sértő ügyészségi döntések, illetve azok elmulasztása miatt. Fejes Péter megköszönte a köztársasági elnöknek a jelölést és az Országgyűlés többségének a bizalmát, ami számára „megrendítő” volt.

„Itt állni az Országházában legfőbb ügyészként több mint felemelő, magasztos, egyúttal rendkívüli teherrel járó” – fogalmazott. Megkövette azon ügyészségi kollégáit, akiknek „az élete” volt az ügyészség, de el kellett hagyniuk a szervezetet. Ezek is lebegnek a szemei előtt, amikor „a legnagyobb alázattal" veselkedik neki e magas tisztség ellátásának – hangoztatta az új legfőbb ügyész. „A Rubiconon át kell kelni” – jelentette ki Fejes Péter.