Új nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozását jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián, Egerben.
A tárcavezető szerint az új tanterv megalkotása hosszú folyamat lesz, ezért addig a jelenlegi NAT-ot módosítják, és – mint fogalmazott –
„kigyomlálnak belőle minden felesleges vackot”.
Elsősorban azokat a tananyagokat kívánják eltávolítani, amelyek túlterhelik a diákokat, illetve akadályozzák a kritikai gondolkodás fejlődését. Emellett egységes, célirányos és átlátható adminisztrációs, valamint adatszolgáltatási rendszer kialakítását tervezik.
Lannert Judit szerint az oktatás problémáit nem lehet kizárólag minisztériumi intézkedésekkel megoldani, azok kezeléséhez a pedagógusok, a gyermekek és a társadalom egészének együttműködése szükséges. Üdvözölte az önálló oktatási és gyermekügyi minisztérium létrejöttét, de hangsúlyozta, hogy ez önmagában nem jelent megoldást.
A PISA-felmérések alapján
az oktatás világszerte válságban van,
amelyhez a demográfiai változások és a mesterséges intelligencia terjedése is hozzájárul. Úgy vélte, Magyarországnak saját válaszokat kell találnia ezekre a kihívásokra.
A miniszter a finn példához hasonló, társadalmi közmegegyezésen alapuló értékrendszer kialakítását szorgalmazta, amelynek legfontosabb elemei a gyermekközpontúság, a minőség, a méltányosság, a fenntarthatóság, a befogadás, a kulturális folytonosság és a nyitottság lennének. Célként egy gyermekközpontú, adatokra és partnerségre épülő oktatáspolitikát jelölt meg.
A legsúlyosabb oktatási kihívások között Lannert a funkcionális analfabetizmust, a szakemberhiányt, valamint az iskolák fizikai és digitális környezetének hiányosságait említette. Kiemelte, hogy
európai szinten a gyermekek harmada a 21. századi követelmények szerint funkcionális analfabétának tekinthető,
ezért különösen fontos a tanítási módszerek, a nevelési gyakorlat és az értékelés megújítása, valamint a diákok és pedagógusok belső motivációjának erősítése.
A minisztérium demográfiai és iskolainfrastruktúra-felmérést készítene, kiszámíthatóbbá tenné a finanszírozást, és javítaná a hátrányos helyzetű gyermekek szolgáltatásokhoz való hozzáférését.
A közoktatásban a Jeney Lajos iskolafejlesztési programot, a kortársi bántalmazástól mentes iskolai környezetet, a túlterheltség csökkentését és az intézmények klimatizálását nevezte fontos feladatnak. A szakképzésben és a felnőttoktatásban készségstratégiát dolgoznának ki, a felsőoktatásban pedig az egyetemi autonómia teljes helyreállítását és a kiszámítható finanszírozást tűzték ki célul.