Újra előkerült az ügynökvád Orbán Viktor kapcsán. Panyi Szabolcs megjelenés előtt álló könyvében

Németh Miklós utalt arra, hogy Orbánnak köze lehetett az ügynöki tevékenységhez.

Az állításokat visszautasította a Fidesz, majd Orbán Viktor is posztot közölt az ügyben. A volt kormányfő azt írta:

„Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet sikertelenül végződött. Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet és ellenzéki társaimat. Az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltunk mindannyian.

Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk.

Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is.”

Orbán Viktor számos korabeli dokumentumot is közölt posztjában a megfigyelésekkel kapcsolatban.