Torgyán József, egykori, már elhunyt kisgazda pártelnök fiatalon részt vett az 1956-os forradalmi tevékenységekben.

Ezután börtönnel és karrierje ellehetetlenítésével is zsarolták a fiatal Torgyánt, de nem vállalt az együttműködést sem szóban, sem írásban. A felkínált beszervezési nyilatkozatot összetépte,

mondván, az ilyen munka összeegyeztethetetlen az erkölcsével.

Még elmegyógyintézetbe is bevonult hamis diagnózissal a hatóság nyomásának elkerülésére.

Mégis kiállítottak a nevére egy 6-os kartont 1957 novemberében. 

Mivel ugyanakkor sehogyan nem tudták őt megtörni, 1958-ban a tartótiszt javasolta a hálózatból való kizárást.

Az Index emlékeztet: az 1997-es hivatalos átvilágítás kiderítette, hogy az eljáró alosztályvezető szabálytalanul, felettesi engedély és aláírt nyilatkozat nélkül nyitott dossziékat Torgyánról.

A volt tiszt a bizottság előtt beismerte: „nem is volt ez igazi beszervezés”,

a nyilvántartásba vétel eljárási hibák leplezésére szolgált. Az átvilágítóbizottság határozata kimondta, Torgyán József semmilyen állambiztonsági érdemi tevékenységet nem végzett, nyilatkozatot nem írt alá, jelentést nem adott, és díjazásban sem részesült.