Szita Károly, Kaposvár polgármestere is felbukkant a Nyitott Aktákban. A fideszes politikus reagált a dokumentumra, kijelentve: „Nem voltam ügynök. Soha nem ártottam senkinek.”

Hozzátette: ebben az ügyben nincs semmi újdonság. „2005-ben már megpróbáltak ellehetetleníteni az ügynöküggyel, és ezt minden egyes választás előtt négyévente megismételték. Azóta ötször választottak újra a kaposváriak.”

Úgy folytatta:

„A kaposváriak előtt az életem egy nyitott könyv, ismernek és megismerték a munkámat.

Harminckét éve vagyok polgármester. 2005-ben feljelentést tettem a Központi Nyomozó Ügyészségen, az ügyészség megállapította, hogy manipulálták az iratokat, bűncselekményt követtek el. A tettes kiléte azonban nem volt beazonosítható. Az én lelkiismeretem tiszta.”