A szerdán nyilvánosságra került ügynökaktákban szerepel Tarr Kálmán, aki Tarr Zoltán jelenlegi kulturális miniszter apja volt.
Tarr Kálmán református lelkészként szolgált, az iratok szerint 1984-ben szervezték be.
A miniszter ezzel kapcsolatban azt közölte: „ Az anyagok között minden bizonnyal elérhetővé válik Édesapám, néhai Tarr Kálmán iratanyaga is. A nyilvánosságra kerülő dokumentumok azonban nem jelentik, hogy Édesapám ügynök lett volna.”
Hozzátette: „Édesapám írásos igazolással is rendelkezett arról, hogy ügynöki tevékenységet nem végzett, a 6-os karton megléte ellenére sem. Az igazolást az »Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény keretében felállt I. sz. Bizottság« állította ki 2002. február 27-én. A Bizottság határozata alapján Édesapám »az Etv. 1. §-ában meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek tagja nem volt«”.
Tarr Zoltán azt is közölte: a családjukban édesapja története ismert volt, arról nem mostanában szereztek tudomást.
„Utolsó napján is beszéltünk erről a témáról, mert mindig nagyon bántotta a nyilvánosságra nem kerülő információk hiányából fakadó hirtelen ítélkezés és az, hogy egy embertelen rendszer nem feldolgozott hagyatéka még évtizedekkel később is pusztító lehet, főként gyermekei életében. Remélem, hogy a most megnyíló irattár a múlt titkainak feltárásával hosszabb távon elvezethet a megbékélésre. Édesapám esetében a nyilvánosságra kerülő iratok nem szolgáltatnak új információt, és a fent idézett határozat számomra, és remélem, mások számára is, a téma lezárását jelenti” – írta a miniszter.