(…)
Mindig hazudni és maszatolni kell: ha úgy vesszük, a muszlimok itt a valódi áldozatok. Különben sincs köze az az egésznek az iszlámhoz. Ha az antiszemitizmusról beszélünk, mindig hozzá kell venni egyenrangú problémaként az „iszlamofóbiát”. Hadd segítsük a muszlimokat a mártírkodásban, önmaguk viktimizációjában.
A polkorrektség, a mellébeszélés, az iszlamizmus elkenése, a „minden vallásnak vannak szélsőségesei” ideológia: a terror mentegetése, és ezzel: folytatása.
Minden relatív, minden mindennel egyenértékű, a multikulti öncél, aki mindezt ellenzi: rasszista. Hogy ki rasszista/iszlamofób/kolonialista, és eleve mit kell a világról gondolni, azt egy szűk Amerika- és Izrael-ellenes, antikapitalista akadémiai-aktivista kör dönti el.
Ezért a definíciós és politikai hatalomért akarja uralni a nyelvpolitikai teret.
Ezért védi a tömeges muszlim migrációt, bagatellizálja Európa már nem is lopakodó iszlamizációját.
Ezért nem akarja, hogy bárki meglássa a kontinuitást a szeptember 11-e és az október 7-e után az utcán ünneplő, cukorkákat osztogató palesztinok között.
Ezért egyengeti a baloldal és az iszlamista csoportok együttműködésének útját.
„Never forget” – halljuk 9/11 óta. Nem véletlenül. Ha továbbra is elfelejtjük a tanulságait, ha nem vagyunk hajlandók meglátni, kiknek vannak hosszú távú tervei velünk, akkor nem is lesz rá szükség, hogy valakik utasszállító gépeket navigáljanak a toronyházainkba. El tudjuk mi magunk is intézni magunkat, legfeljebb tovább tart.