(…)
Nem jött be a félszívű (az önkormányzatokban és olykor még az EP-ben sem betartott) elszigetelő „tűzfal”, de a „szelídítsük meg őket kormányon” osztrák taktikája sem. Ilyesmivel a valódi nácikkal szemben már Hindenburg és Von Papen is csúfos kudarcot vallott – utóbbit a pünkösdi királyságot jelentő alkancellárságában két hónap után Göring és Hitler teljhatalma követte. Az AfD elnöknője persze egyáltalán nem Hitler, igyekszik elhatárolódni a csúfos múlttól, de továbbra is számít szélsőséges helyi vezéreire is. József Attilával szólva „finomul a kín”, de ma ez a „finomabb” kín a veszély.
Mi itt, Magyarországon viszont példát mutattunk a világnak. Megszabadultunk egy olyan rendszertől, mint amelyik ellen Európa kevés sikerrel védekezik. Heine 1849-ben ezt írta: „Ha hallom ezt a szót, magyar, / Szűk lesz a német plundra rajtam”.
A világ ma farmert hord és nem plundrát, azaz buggyos nadrágot, de mi ismét kihúzhatjuk magunkat. Példát adtunk. Megcsináltuk. Egyrészt felélesztve a népfront régi európai hagyományát, másrészt új formát adva neki.
Mert a túl széles pártkoalíciók hordozzák a kormányzóképtelenség veszélyét is – Németország is ezzel küszködik. Két-három hasonszőrű pártnál a konkrét programok és személyek még összeegyeztethetők – híve vagyok a koalícióknak –, de túl szélesre nem lehet feszíteni a terpeszállást. Ám talán egy a pártoknál mélyebb társadalmi szinteken szerveződő mozgalom még elbírja ezt. Legalábbis egy átmeneti ideig: addig, amíg a közös veszély elhárul, amíg a várat, a közös hazát megvédjük az ostromtól. Nálunk sikerült.
Most ostrom van. Ostromolják Európa, a mi európaiságunk várait. Nem mindegy, ki melyik seregben van.