(…)
A történelem megtanította, hogy az ideológia nélküli, tisztán a rombolásra és az élményhajhászásra épülő mozgalmak – legyenek azok középkori parasztfelkelések vagy modern kori dühkitörések – mindig katasztrófába torkollnak. Ha valaki nem tudja, hová tart, az törvényszerűen egy még rosszabb helyen fog kikötni.
A világ ugyanis nem a Gyűrűk Ura, ahol elég legyőzni a Sötét Urat, és a jók automatikusan boldogan élnek, míg meg nem halnak.
A valóság sokkal inkább a Trónok harcára hasonlít: bonyolult, szürke zónákkal teli, ahol egy politikusnak állandóan nehéz döntéseket kell hoznia korlátozott információk alapján. Az a generáció, amelyik még a kötelező olvasmányokon sem rágta át magát, és nem érti az élet valódi drámáit, joggal kelt aggodalmat, amikor a politikai jövőről dönt.
Rögtön és mindent akarnak, elutasítják a tapasztalatot, nem tisztelik a tudást, és megvetik az autoritást. Ez a fajta gőgös magabiztosság veszélyes. A demokrácia nem egy gyorsétterem vagy egy hétvégi buli, ahol ha nem tetszik a zene, borítjuk az asztalt. A szavazat felelősség. Ha a „fiatalok most várnak”, akkor a várakozási időt talán nem a hiszti hergelésére és az élményhajhászásra, hanem a tanulásra és egy koherens jövőkép kidolgozására kellene fordítaniuk. Mert amíg nem tudják megmondani, mit akarnak építeni, addig jobb, ha a romboló eszközöket is leteszik a kezükből.