A Kormány szerdai ülésén döntött a mohácsi Duna-híd beruházásának folytatásáról. Ahogy korábban is ígértük: ami már olyan készültségben van, hogy nem lehet észszerűen visszafordítani, ott nem hagyunk félkész torzókat magunk után. Maga a híd tehát megépül a tervek szerint. Az ellenzék az elmúlt hónapokban teljesen feleslegesen hergelte a környéken élőket azzal, hogy nem lesz Mohácson új Duna-híd. Ettől még igaz továbbra is: a 2x2 sávos kialakítás nem indokolt, ha pedig már 300 milliárd forintért épül itt híd, a Pécs-Szeged vasúti kapcsolathoz szükséges kapcsolat is belefért volna. De ez a hajó elment, a híd racionálisan már sem vasúti közlekedésre nem átalakítható, sem 2x1 sávra nem szűkíthető, ezt a felülvizsgálat megállapította.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden értelmetlen döntést változatlanul tovább kell vinnünk. Júniusban hoztuk nyilvánosságra azokat a korábban titkolt tanulmányokat, amelyekből kiderült: még az előző kormány által megrendelt vizsgálatok sem támasztották alá a beruházás túlméretezett műszaki tartalmát. Ennek ellenére Lázár János idén márciusban, alig néhány héttel a választások előtt tovább növelte a projektet: az alföldi oldalon mintegy 20 kilométeren az eredetileg tervezett 2×1 sáv helyett 2×2 sávos utat rendelt meg, több mint 76 milliárd forinttal növelve a költségeket.

Kizárólag ezt az utólag hozzácsapott projektelemet állítjuk le. A 2×2 sávos szakasz építése még nem kezdődött meg, ezért ezt szakmailag és beruházási szempontból is jóval egyszerűbb volt kivenni a projektből. Ráadásul a rendelkezésre álló forgalmi előrejelzések alapján ezen a szakaszon még 2050-ig sem indokolt a 2×2 sávos kialakítás, a tervezett szerbiai közlekedési fejlesztések hatásait, a Vajdaság mosolya nevű közúti fejlesztés hatásait figyelembe véve sem. Ezért az alföldi oldalon marad az eredetileg is tervezett, a várható forgalomhoz igazodó 2×1 sávos kialakítás.

A beruházás felülvizsgálatával összesen mintegy 74-76 milliárd forint közpénzt takarítunk meg. Ez nem csak átütemezés, hanem a választások előtt megrendelt és Lázár János által aláírt többletet visszavesszük.

Ezt a pénzt nem vonjuk ki a közlekedésből: az országos közúthálózat felújítására fordítjuk. Magyarországon ma utak százai várnak teljes körű felújításra. Sokkal több értelme van ebből a pénzből rossz állapotú, naponta emberek tízezrei által használt utakat rendbe tenni, mint olyan plusz sávokat építeni, amelyek szükségességét a forgalmi adatok sem igazolják.

Ami szükséges és szakmailag indokolt, azt megépítjük - ahogy azt is, ahol már csak torzókat hátrahagyva lehetne korrigálni. Ami felesleges, arra nem költünk el tízmilliárdokat csak azért, mert az előző kormány így döntött. Az adófizetői forintokat úgy használjuk fel, hogy az a legtöbb ember számára teremtsen valódi értéket a mindennapokban.