2007 szeptemberében jelent meg a nyomtatott Reakció első számában reakciós programunk, A jövő visszahódítása. 19 évvel később fejezetenként vesszük végig, hogy mit akartunk, mi lett és mi legyen? A sorozat egyelőre a múltról és a jelenről szól, és majd a kommentekben érkező gondolatokat is beépítve szeretnénk eljutni oda hogy mi legyen? Ez lesz A jövő visszahódítása 2k45. 

Az Állam és bürokrácia után most A választási rendszer reformja résszel folytatjuk a Hagyomány és ésszerűsítés (Állam és közigazgatás) c. fejezetből.

Mit akartunk?

A VÁLASZTÁSI RENDSZER REFORMJA
A jelenlegi vegyes választási rendszer alapvetően jól működik és eddig minden esetben biztosítani tudta a parlamenti többséget a győztes párt(ok)nak. Ugyanakkor javasoljuk, hogy (osztrák mintára) a választói korhatárt 16 évre szállítsuk le. Emellett a vélemények sokszínűségének biztosításához, a demokrácia jobb érvényesüléséhez vigyük lejjebb a parlamenti bejutási küszöböt 3 százalékra, valamint drasztikusan csökkenteni kell a parlament létszámát 200 fő körülire. A választókerületek határait újra kell szabni, egyrészt a létszámcsökkentés miatt, másrészt mert a demográfiai és egyéb változások következtében nagy aránytalanságokat tartalmaz a rendszer.

Mi lett?

A négy javaslatunkból kettő lényegében megvalósult, a harmadikkal épp mostanában állt elő a Tisza, a negyedik a kanyarban sincs.

A leglátványosabb változás a parlament méretének csökkentése volt: a 2011-ben elfogadott új választási törvény 2014-től 199 fős Országgyűlést hozott létre. A mai rendszerben 106 képviselő egyéni választókerületből, 93 országos listáról kerül a parlamentbe. Vagyis a 2007-ben megfogalmazott „200 fő körüli” célunk teljesült. A vegyes rendszer szintén megmaradt, de jelentősen átalakult: a választás egyfordulóssá vált, az egyéni körzetben egyszerűen a legtöbb szavazatot szerző jelölt nyer, és a győztes is viszi a kompenzációs listára a mandátumhoz nem szükséges szavazatait. A rendszer a többségi irányba tolódott, mivel korábban 210 listás mandátumot lehetett szerezni a 176 egyéni körzet mellett, 2011-től azonban valamivel több az egyéni, mint a listás mandátum. 

Az ó-Mandineren sokat, nagyon-nagyon sokat foglalkoztunk a választási rendszer átszabásával, annak szerintünk támogatható és önérdek-túlvezérelt aspektusaival. Ennek részleteibe nem megyünk most bele (akit érdekel, az előbbi linken talál néhány példát), csak egyetlen vesszőparipánkat idézzük ide: 

hosszú távon az ügyeskedő könnyen maga eshet bele a maga, mesterinek gondolt vermébe.  

A választókerületeket teljesen népességarányosan rajzolták újra. A 2011-es rendszer eleve új, 106 körzetből álló térképet vezetett be, és törvényi szabály lett, hogy ha egy körzet választópolgárainak száma több mint 20 százalékkal eltér az országos átlagtól, a határokat módosítani kell. Ez azonban nem egyszeri feladatnak bizonyult: a lakosság területi átrendeződése miatt 2024-ben újabb jelentős korrekcióra került sor. Pest vármegyében több körzet már túllépte a törvényi eltérési határt, Budapesten viszont a népességcsökkenés miatt két körzettel kevesebbet alakítottak ki. A 2026-os választáson így Budapestnek már 16 egyéni választókerülete volt. A választókerületek kialakítása és korrekciója során voltak kisebb gerrymandering ügyletek, de a három szigorú főszabály (a vk-k összefüggőek, nem lépnek át megyehatárt és nagyjából egyforma népességűek) miatt ezek hatása nagyon mérsékelt. 

A 3 százalékos parlamenti küszöb nem valósult meg – egyáltalán, szóba sem került. 2026-ban is 5 százalék kellett az önálló pártlistás mandátumszerzéshez; két párt közös listájánál 10, három vagy több pártnál 15 százalék volt a küszöb. Vagyis ezen a ponton a rendszer éppen az általunk 2007-ben javasolt nagyobb parlamenti pluralizmus helyett tartotta fenn az addigi belépési korlátot. Ez akkor változhat, ha a kétharmados többség az új rendszer kialakításának pillanatában úgy ítéli majd meg, hogy a 3 százalékos küszöb lenne előnyös számára. 

A 16 éves választójog nem valósult meg, de épp mostanában került elő a kérdés. Érdekes módon azonban a 2007-ben még meglehetősen szokatlannak számító ötlet Európában azóta kevésbé számít egzotikusnak: az elmúlt években több európai ország, illetve az európai parlamenti választások esetében is megjelent a 16–17 évesek bevonása. Júliusban a miniszterelnök vetette fel a 16 éves korhatárt. Hogy ez csak amolyan, gyucsányi értelemben vett hirtelen ötlet volt-e, nem tudjuk. A Tisza-programban nem szerepelt (ellentétben a tankötelesség korhatárának visszaemelésével 18 évre).

Van ugyanakkor egy olyan lényeges változás, amellyel 2007-ben nem számoltunk, de örülünk, hogy így alakult: 2011 után választójogot kaptak azok a magyar állampolgárok is, akiknek nincs magyarországi lakóhelyük; ők országos pártlistára szavazhatnak. A rendszerbe bekerült a nemzetiségi listák és a kedvezményes nemzetiségi mandátum intézménye is. És volt egy pár évvel későbbi idevágó javaslatunk is, amin továbbra is érdemes gondolkodni: Választójogot mindenkinek! 

A tizenkilenc év mérlege ebben az esetben szokatlanul konkrét: a parlament létszámára és a választókerületek újrarajzolására vonatkozó két nagy 2007-es javaslatunk megvalósult; a 16 éves választójog épp idén, a Tisza-érában merült fel; a 3 százalékos küszöb viszont szóba sem került. Közben maga a választási rendszer is sokkal mélyebben megváltozott, mint amit a program felvetett: egyfordulóssá vált, átalakult a töredékszavazatok rendszere, és kiterjedt a választójog a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárokra is.

Mi legyen?

Ahogy a sorozatunk beharangozójában is írtuk, itt a reakciós közösségünk bölcsességére számítunk. Hozzászólásokban várjuk mindenki gondolatait arról, hogy

  • helytálló-e az elmúlt 19 év és a jelen értékelése?
  • mi hiányzik belőle, mit kéne módosítanunk?
  • mi legyen az irány a következő 10-20 évre?

A szövegszerű javaslatoknak különösen örülünk. A végén aztán ezeket a véleményeket is integráljuk reakciós mélyállami műhelyünk szellemi produkciójába, és így készítjük el a végleges

  • Mit akartunk? (Na jó, ezzel utólag már nem lenne szép utólag ügyeskedni – a szerk.) 
  • Mi lett?
  • Mi legyen?

anyagunkat. A jövő visszahódítása 2k45-öt.

A végén szépen kinyomtatjuk, eltesszük, és majd mutogatjuk gyerekeinknek-unokáinknak.

A sorozatunk további részei:
Állam és bürokrácia – A jövő visszahódítása 2k45