Dunaszentbenedek, 9 óra 3 perc. A gépek 9 órakor itt voltak, ahogy ígértük.

Köszönjük a vízügynek, hogy előkészítettek mindent, és meghallgattam, hogy 13 méter a vízmélység. És azt mondják a szakemberek, hogy óriási szükség van ezekre a kövekre, mert hogy van? „Amit nappal építünk, az este leomlik.” Ugye mint ahogy a balladában is van.

Úgyhogy itt van ez a 117 kő, innen talán látszik, hogy ez mind beépítésre kerül, és felmegyünk majd a fedélzetre, és megnézzük felülről, hogy a dobás helye, jó helyre viszi-e az ár a nap végén, úgyhogy bízunk benne, hogy tényleg sikerül megfogni a meder alját.