Ceglédi Zoltán az ÖT-csatornán futó Monológban arról beszélt, hogy a Tisza győzelme után az ellenzék végre kiszabadult abból a kényszerből, hogy mindent egyetlen politikai cél alá rendeljen. Most egy „színes, sokféle, zajos ellenzék” épülhetne, amelynek nem kell „állandóan a siralomvölgyben járnia”, hanem akár azt is elismerheti, ha a kormány valamiben jó döntést hoz.
Ceglédi szerint a nagyvonalúság a hatalom számára is próba. Önmagában nem tartja annak, hogy a Tisza korlátokat szabott saját kétharmados többségének: szerinte ott kezdődne, ha az ellenzéket ténylegesen bevonnák az egyeztetésekbe és egyes döntésekbe. A korábbi fideszes elit kapcsán pedig azt mondta, a meggazdagodással felelősség is járt volna – ennek felismerésével szerinte „lehet, hogy nem kétharmaddal buknak”.
Az elszámoltatásnál azt kifogásolja, hogy szerinte a kisebb szereplők kerülnek célkeresztbe, miközben például Matolcsy Ádám kimarad. Az NVVH-t ezért „bosszúhivatalnak” nevezi, és azt is hiányolja, hogy Magyar Péter időnként elengedjen egy-egy kommunikációs támadási lehetőséget. Magyar Péterrel kapcsolatban azt sem érti, miért foglalkozik a parlamenti felszólalásában azzal, mit mondott az ÖT-ben Schiffer András – bár, teszi hozzá, Magyar legőszintébb posztjának egyébként azt tartja, amelyben a csúcson lévők magányosságáról beszél.
Ceglédi szerint Magyar azért sem képes erre, mert „nincs kinek a javára”: a politikai logika a gyors konfliktust jutalmazza. Mint fogalmazott, „a kicsinyességnek azonnali jutalma van”, miközben a nagyvonalúság eredménye csak évtizedek múlva, egy élhetőbb politikai világban mutatkozna meg.