Elfogyóban a magyarság Kárpátalján

Tiszteletem Brenzovics László úrnak, aki a legnehezebb időkben is végig kitartott a magyarság mellett, még akkor is, amikor felgyújtották a székházat.

Nem feledjük soha az ukrán sorozó és kiképzőkatonák által agyonrugdosott Sebestyén József halálát, a gyalázatot nem mossa le róluk semmi.

Sajnos ez a valóság. Tegyük fel, hogy egy véres háború végén visszaállítják a történelmi határokat. És akkor mit kezdünk másfél millió ukránnal? Másfél millió agresszív, ellenséges, buflákfejű, idióta, barom ukránnal, mi 9millió (se) magyarok? Hova fognak ezek szavazni? Hol fognak dolgozni? (Hol fognak randalírozni, mert nekem az a kezdeti 100ezer is kurva sok volt..)Ha nem engedjük be az anyaországba, kik fogják (és hányan) visszatartani őket? Ki dönti el, hogy részt vehetnek.-e a magyar közigazgatásban, magyar oktatásban, magyar egészségügyben? És ha igen, ez miért lesz jó nekünk?
Ne tessenek félreérteni, az én apai nagyanyám Putkahelmecen (1905-től Korláthelmec) született, a dédapám Ungváron halt meg, fiatal koromban semmi több vágyam nem volt, minthogy megnézhessem az a falut, azt a hegyoldalt, amiről öreganyám annyit mesélt. Nem adatott meg, Szovjetunióként se, Ukrajnaként meg pláne, sőt, a független Ukrajna első intézkedése volt 1992-ben, hogy megsemmisíttette a magyar települések levéltári anyakönyvi másolatait.