A remény mint esély és veszély

Két óvatos megjegyzésem lenne:

1. Az a minimum, hogy önreflexiót gyakorolok – eleve önreflektíven, önironikusan, sőt, urambocsá' önkritikusan írok egyébként, de én ugye nem vagyok mérvadó, így maradjunk a fenti kománál –, ha tételeztem valamit és nagyot tévedtem, illetve gondoltam dolgokat, azt leírtam, ezzel befolyásoltam embereket, majd a végeredmény enyhén szólva nem nevezhető pöpecnek. Máshogyan írva: nem a szar tehet arról, ha a nagymama felrakja a polcra lekvárnak. A nagymamával van gond, őt kell elvinni doktor Kotászhoz. (Óh bocsánat: ezt nem ide! Természetesen neurológus doktort akartam írni.)

2. Az más kérdés, ha mindezt érdekből tettem. Akkor elnézést kívánok.

Összefoglalva: ne nevezzük (maszatolva) reménynek azt – és eufemisztikusan ne írjuk aztán körbe semmitmondóan –, hogy tévedtünk. Hanem mondjuk azt, hogy tévedtünk és sajnos abba a hibába estünk, mint Seneca. Mert nem szégyen Senecának lenni.

Seneca tanítója volt Nérónak, és hitt az ifjú császárban, ellenben Néró (örökbefogadó) apját, Claudiust nem kedvelte. Írt két művet Néró trónra lépése során:
Az elsőben – a De Clementiaban – a legmagasztosabb hangon dicsőítette az ifjú Nérót, szinte ezzel egy időben (Néró trónra lépése után közvetlenül) írt egy másik, teljesen titkos művet is; ennek a címe Apocolocyntosis, amit magyarra úgy szoktak fordítani: Tökké válás (vagy Az isteni Claudius tökké változása, eredetiben: Divi Claudii Apocolocyntosis).

Ez a mű a világirodalom egyik legelső és legkíméletlenebb politikai szatírája.
Sokan emiatt Senecát cinikusan kétszínűnek tartották. Holott az történt, ami a jelenkorban is nemegyszer megtörténik az értelmiséggel: a két mű az értelmiségi vakság örök mintázatát adja. Seneca pontosan abba a csapdába esett, amibe a modern választók és értelmiségiek milliói. Belevetítette saját vágyait egy ifjú politikusba. Azt hitte, mivel ő nevelte a fiút, Néró az ő eszméit fogja képviselni a „kormányon”. Claudius volt a régi "kormányfő", a régi vezető, akiben már csalódtak, Néró volt – trónra lépésekor – az "ellenzék" vezére. Seneca hitt Néróban. Szépnek, karcsú nyakúnak, fényesnek írja le őt, akiben bizakodni lehet, remélni, hogy a gyönyörű ifjú szebb jövőt hoz majd Rómára mint Claudius. Ez arra a várakozásra hasonlít, amikor "kormányváltásban" bíznak manapság valahol – "egy messzi-messzi galaxisban" –, és reménykednek, hisznek az "ellenzékben", hogy az jobb lesz; a szebb jövő ígéretét hordozza; egy megnyerő, "szép" fiatalember vezeti; jobban fognak majd élni, ha ő kormányoz.

Aztán többnyire óriásit csalódnak és kiderül, hogy nem így van, illetve nem így lesz.

Seneca drágán megfizette végül a tévedése árát. (Azonban legalább a bukása után szembenézett a saját, korábbi vakságával.)

Nem szégyen Senecának lenni. (Leginkább azért nem, mert a 'senecák' évezredek óta léteznek.)
Önreflektívnek lenni viszont mindig hasznos, hogy felismerjük: mi is Seneca voltunk.
A "reményről" írtam én is – Senecával kapcsolatban –, amikor rávetítettem a fenti két művet a mára; és egyértelmű az üzenetük is: az értelmiség örök tévedése újra és újra ismétlődik, azonban aki ezt képes felismerni, az képes arra is, hogy ne kövesse el újra ugyanazt a hibát.

Az Apocolocyntosis itt érhető el, Szilágyi János György remek, nagyon modern fordításában, szép címmel: "Játék az isteni Claudius haláláról". (A tökké változás nincs említve ebben a címfordításban).
https://mek.oszk.hu/02000/02069/02069.htm

Utóirat: Az végképp különös, hogy miután tévedtünk, előadjuk, hogy mi nem tévedtünk, de mindenki más igen – hisz „balga kis butus a nép” –, és figyeljen má egy kicsit jobban, ne merüljön el a „csalfa, vak reményben”, mer mi szólunk, hogy az nem megoldás ám!
Jóember! Te jártál az élen a „reménykedésben”! Ám miután kiderült, hogy a „reménygőzöst”, a híres-neves vonatot papírmaséból építették, Patyomkinnak tűnik a masinéria, hirtelen Kasszandrába megyen át a drága jó Seneca és előadja, hogy ő mindég is szólt, hogy „aza vonat nem vasbó van ám; vigyázkodjunk, mer lehöt, hogy nem bír a zakatóni; valakinek meg kénö kukkantanyi; ellenőrizze má le aza tengölykopogtató!”

Beszarás, baszod alássan. De tényleg.