Sejtelmes posztot közölt Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az utóbbi időkben politikai bölcselkedőként szólal meg, elég nagy aktivitással a közösségi médiában.

Gyurcsány a legfrissebb bejegyzésében a politikai pojácákról fejtette ki nézeteit:

„A pojáca nem bohóc. A bohóc tudja magáról, hogy bohóc.

A pojáca nem tudja, hogy pojáca. A politikában is vannak pojácák, kisebb és nagyobb rangúak.

A pojáca mindig ott van, ahol kamera villan. Nem feltétlenül azért, mert mondanivalója van, hanem mert megtanulta: a figyelem önmagában is érték, akkor is, ha nincs mögötte tartalom. Ismerjük a típust. Reggel még patetikus államférfi, délután influenszer, este pedig már saját maga paródiája — csak éppen ezt ő nem veszi észre. Nem feltétlenül hazudik. Egyszerűen nem tesz különbséget aközött, amit gondol, és aközött, amit a közönség hallani akar. Kaméleon, csak a színeváltás mögött nincs bőr, csak jelmez.”

Gyurcsány szerint „a pojáca nem azért veszélyes, mert nevetségessé teszi a politikát. Hanem azért, mert előadássá fokozza le. A közönség figyel, a szereplő produkálja magát, a közös ügy pedig vár a függöny mögött.”