(…)
A jobboldal irtózik a forradalmaktól. Úgy tekintenek a társadalomra, mint egy bonyolult, ezer szálon összefonódó szövetre: ha egy fonalat hirtelen és erőszakosan kitépünk, az egész szövet felfeslik. Változásra szükség van, de az csak organikus, lassú és óvatos (evolúciós) lépésekben történhet, hogy a társadalom békéje megmaradjon.
A jobboldali világkép egyik legfontosabb felismerése, hogy a rendet felépíteni évszázadokig tart, lerombolni viszont elég néhány nap.
A bizalom, a jogkövető magatartás, a kulturális normák és az intézmények nem maguktól értetődő dolgok; ezek jelentik azt a vékony civilizációs mázat, amely megvéd minket a barbárságtól.
(...)
Amikor a baloldal egyenlőséget és azonnali igazságot követelve felforgatja ezt a rendet, a jobboldal rámutat a következményekre: a régi rend lerombolása ritkán hoz utópiát, sokkal gyakrabban torkollik terrorba, káoszba és vérontásba. Ezért a jobboldali ember számára a stabilitás és a társadalmi béke mindig magasabb rendű cél, mint a tökéletes egyenlőség.
Inkább élnek egy kissé egyenlőtlen, de békés és kiszámítható világban, mint egy lángoló laboratóriumban.
Ez a három legfőbb gondolat, ami azt a sok jobboldali ideológiát összeköti. Ezeken felül van rengeteg árnyalatuk. Egyetérteni velük egyáltalán nem kell, de könnyen belátható, hogy a szándékuk nem gonosz vagy szélsőséges. Azért használtam a szélsőséges szót, mert pár hete egy utca embere forgatáson egy fiatal srác azt mondta, hogy a konzervativizmus szélsőséges. Így ezen a ponton térünk át a következő fejezetre.
(...)