(…)
Nem világítanak ezek át semmit sem. Csak eszeveszett gyűlöletük tárgya és alanya minden és mindenki. A Terror Háza is. Magyarország és Európa egyik legjobb, legfontosabb és nem mellesleg leglátogatottabb múzeuma, és persze annak megálmodója, létrehozója és kezdetektől vezetője: Schmidt Mária.
Ezek most megint előmásztak az átöltözőszobából, előmászott az összes, és bosszút áll. Ugyanis nem képes megbocsátani a világnak önnön kicsinyességét, értéktelenségét, jelentéktelenségét, tehetségtelenségét és feleslegességét. Előmásztak az átöltözőszobából, és meggyőződésük, hogy végre övék a világ.
Ó, pedig dehogy!
El fognak takarodni. Rossz emlék, rossz szájíz marad csak utánuk.
A Terror Háza pedig újra a miénk lesz. A normális magyaroké, a normális európaiaké. Akiknek van múltjuk, hagyományuk, értékrendjük, értékítéletük, akik tudják, mi végre vannak ezen a világon, s azt is, mivégre vannak nemzetek ezen a világon, s hogy miért a legnagyobb katasztrófa a világ összenyitása, a birodalmi gondolkodás, az önfeladás és minden identitás megtagadása. Miért a legnagyobb katasztrófa, amiben a huszadik század mindkét iszonyata mélyen hitt.
A Terror Háza a miénk. Az is marad. Tarr Zoltán pedig azt csinál, amit akar, akkor is marad az, ami: semmi. Nulla. Dupla nulla. Az átöltözőszobából előmászva.