A/784 Mikorra várható az M0-ás Észak-budai szakaszának kiépülése?
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Államtitkár urat is viszontválasz illeti meg.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Államtitkár urat is viszontválasz illeti meg.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kukorelly Endre, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: "Miért akadályozza az alternatív színházak működését a kormány?" címmel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Halász János államtitkár úrnak. (16.20)
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat is.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Még egy azonnali kérdésre van lehetőségünk. Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: "Kijavíthatóak-e a hibák az előző években…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szócska Miklós államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót Horváth Zsolt képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az államtitkár urat is viszontválasz illeti meg.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kérdésekre. Ipkovich György, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: "Mikor kerül sor a városrehabilitációs…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Lenhardt Balázs, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Mikorra tervezi a kormány egy országos közmunkaprogram elindítását?"…
ELNÖK: Itt van, Czomba Sándor államtitkár úr fog majd válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: "Kisgimnáziumok?" címmel. Jelzem, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő asszony kérdésére Hoffmann Rózsa államtitkár asszony fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! L. Simon László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: "Kérdéses százmillió a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében?"…
ELNÖK: Egy pillanat, a mikrofonnal gond van.
ELNÖK: Legalábbis én nem hallom. (Dr. Simicskó István: Kiesett a mikrofon!)
ELNÖK: Nem árt, ha van másik vége is, igen.