Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, Mellár Tamás képviselő úr. A kormány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr válaszol az elhangzottakra.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Mellár Tamás képviselő úr. A kormány nevében Cseresnyés Péter államtitkár úr válaszol az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm, Cseresnyés Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából Harrach Péter frakcióvezető úr: „Szabadságunk…
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. A kormány nevében az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Böröcz László, a Fidesz-képviselőcsoportból: „Aktuális ügyeinkről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Böröcz László képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Völner Pál államtitkár úr fog válaszolni. (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.)
ELNÖK: Köszönöm, Völner Pál államtitkár úr. (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Mielőtt most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatnánk munkánkat,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés. Kérdezem önöket, tárgysorozatba…
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Csárdi Antal frakcióvezető úrnak, képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Hoppál Péter képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak jelzem, hogy ebben a kétperces körben még egyszer fideszes hozzászólásra nem adhatok lehetőséget, majd a következő körben. Előre bejelentett felszólaló következik: Vinnai Győző képviselő úr,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Vinnai Győző képviselő úr. Megadom a szót Ander Balázs képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Ander Balázs képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Csárdi Antal képviselő úr, frakcióvezető úr, LMP.
ELNÖK: Folytassa, frakcióvezető úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Varga-Damm Andrea képviselő asszony, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül két percre megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Boldog István képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Bősz Anett képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Gréczy Zsolt képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak.