ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik‑e a Rig Lajos jobbikos képviselő úr által „A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvénynek az SMA betegség gyógyítására kifejlesztett gyógyszer támogatásához szükséges módosításáról” címmel T/4668. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 56 igen szavazattal, 91 nem1 ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik‑e a Demeter Márta LMP-s képviselő asszony és képviselőtársai által „A kiemelt közbizalmat igénylő tisztségek betöltéséről” címmel T/4783. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az törvényjavaslatot 51 igen szavazattal, 99 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik‑e a Keresztes László Lóránt LMP-s frakcióvezető úr és képviselőtársai által „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról” címmel T/4784. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 54 igen szavazattal, 97 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm az együttműködésüket, a határozathozatalok végére értünk, kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. ‑ Számos képviselő távozik az ülésteremből.)
Tisztelt Országgyűlés! Kérem tisztelettel azokat a képviselőket, akik nem vesznek részt most az ülésteremben a munkában, fáradjanak ki a folyosóra. (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) Foglalják el helyüket!
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Soron következik a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/5132. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.
Elsőként megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Öné a szó, államtitkár asszony.
1 Stummer János (Jobbik) tévesen szavazott.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés