Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A kormány nevében Pogácsás Tibor államtitkár úr fog válaszolni az elhangzottakra.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A kormány nevében Pogácsás Tibor államtitkár úr fog válaszolni az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! „Aktuális ügyek” címmel napirend előtti felszólalásra jelentkezett Böröcz László képviselő úr, a Fidesz-képviselőcsoportból. (12.10)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Dúró Dóra, független képviselő asszony; Ungár Péter, LMP; Fónagy…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Farkas Sándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nincsenek adatok a kórházi fertőzésekről?” címmel. Korózs…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Székely Sándor, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „Mikor vallják be, hogy a megalázóan alacsony minimálbérért Önök a felelősek?”…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az elhangzottakra Bodó Sándor államtitkár úr fog válaszolni. Kérem államtitkár urat, a csíptetőt tegye fel.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni az agrárminiszternek: „Miért nem lép végre a Kormány, hogy emberek ezreinek életét megóvja a halált okozó…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A válaszadásra megadom a szót Farkas Sándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Schmuck Erzsébet: Egy kérdésre sem válaszolt, államtitkár úr!)Tisztelt Országgyűlés! Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „Bérrobbanás…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Bodó Sándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Pócs János, a Fidesz képviselője (Hangok a DK soraiból, köztük: Ó!), kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Milyen tervei vannak a kormánynak a határvédelmet…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úr kabinetfőnökének, államtitkár úrnak: „Ön, Miniszter úr, kitől és milyen ajándékot fogadott…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Dömötör Csaba államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Molnár Gyula, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Hány betöltetlen pedagógusi álláshely van a budapesti XI. és…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, tehát további felszólalásra senki nem jelentkezett,…