(…)
Léteznek a botrányos helyzeteknek szabadtéri kiadásai is. 2024 májusában Putnokon egy kampányautó platójáról hangzott el a leendő miniszterelnök részéről felvetés azok irányába, akik éppen a templomból jöttek ki: felmerült az óhaj, hogy a templomot újra kellene szentelni. És persze minden éremnek két oldala van: korábban a város fideszes polgármestere egy október 23-i beszédében azon merengett, vannak „akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá”.
2024 nyarán az akkori ellenzéki vezető egy belvárosi szórakozóhelyen elvett egy telefont attól a személytől, aki filmezte,
majd a készülék a Dunában landolt. Búvárok emelték ki. Húsz rendőr és egy merülés kellett hozzá, ami az európai tahopológia történetében is figyelemre méltó erőforrás-allokáció. Az illető másnap közölte, hogy ember, és hibázott. Az ügy azóta is fut, ítélet nincs, a mentelmi jog ugyanis védelmet biztosít az elkövetőnek.
2024. december 3-án, egy pécsi gyermekotthon előtt Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke húsz percen át vitatkozott arról, hogy melyikük kicsi, illetve melyikük szája büdös. A jelenet során Magyar Péter – hamisan – elénekelte A börtön ablakában című nótát, Menczer pedig lekicsinylően közölte az ellenzéki politikussal, hogy reszket. Egy járókelő próbálta szétválasztani őket, sikertelenül.
Érdemes kiemelni, hogy nem két hőbörgő aktivista adta elő az alpári műsort, hanem a kormánypárt kommunikációs igazgatója és a jövendő miniszterelnök – Menczer színvonaltalan kezdeményezésére. Az ország teljes politikai kínálata ott állt a járdán, és azon vitatkozott, ki mosson fogat.
Magyar Péter 2026 nyarán már miniszterelnökként áll fel a helyéről a parlamentben és lép oda egy képviselőhöz, aki telefonnal filmezi.
A jegyzőkönyv szárazon rögzíti, hogy odalép. Ez a mondat ebben a formában a magyar parlamentarizmus történetének egyik legtömörebb dokumentuma.
A politikus és a kamera viszonya megfordult. Hruscsov korában a mikrofon jelentette a veszélyt, mert néha bekapcsolva maradt. Ma minden mikrofon élesítve van, minden zsebben kamera lapul, és a hatalom első ösztöne nem az, hogy vigyázzon a szájára, hanem az, hogy elvegye a készüléket. A régi tahó azért bukott le, mert nem tudta, felveszik. Az új attól bukik le, hogy pontosan tudja.
A parlamenti stílusról is van mit mondani. A jelenlegi kormányfő egyik képviselőtársát „hazug, embertelen trógernek” nevezte, egy másik alkalommal egy fideszes képviselő a fejét fogva jegyezte meg, hogy „ez hülye”. Az Országgyűlési Napló pedig lassan, de biztosan átcsúszik egy kocsmai feljegyzés és egy Karinthy-skicc közé azzal a szépséghibával, hogy itt nem paródiáról van szó.
(…)