(...)
„A szeretet és a szerelem alapjog.” Ez a nyomorult mondat sajnos teljes mértékben kifejezi a woke-ba torkolló liberalizmus összes ostobaságának minden aspektusát.
Joggá azt lehet formálni, amit felelőséggel meg lehet ígérni. Miközben még a szülői szeretet sem lehet biztosra venni. Sajnos ahhoz elég anyát és apát láttam már, aki nem szerette a saját gyerekét, hogy semmiféle illúzióm ne legyen.
Az az alapjoga minden embergyereknek, hogy ne lehessen megfosztani a szülői szeretettől akkor, ha olyan szerencsés volt, hogy jutott neki. Amúgy most épp a gyermekvédelmi jelentésnél vagyunk épp, amely pont annyit értett meg a problémák ezreiből, amennyit a politikai és ideológiai előfeltevések megengedtek neki. Attól tartok minden kormány hülye ehhez, mert megoldható problémaként állnak hozzá, ahelyett, hogy csak a kárenyhítéssel foglalkoznának.
Az „állami gondozás’ nem az állam trehánysága miatt pokol, hanem önmagában is.
A gyerekek pedig nem jók vagy rosszak, hanem gyerekek, és elég a felnőtteket megnézni, hogy ebből mi szokott kisülni.
Emlékeztetnék a pár napos gyömrői esetre, mindig vannak felnőttek, akik képesek „elenni” a gyerekek elől az ételt. Nem vagyunk jók, tehát nem kellene csodálkozni.
Felnőttként a valódi új szeretetért már szinte mindig meg kell dolgozni, és el kell fogadni, hogy a szerelem meg még sokkal jobban szerencse kérdése. Mi, akik viszonylag normális szülői szeretet kaptunk, nem érthetjük meg milyen az, amikor valaki nem. Aki nem tanítanak meg szeretet adni és elfogadni, annak alig marad esélye, és annak sem, aki egy ilyen emberrel akad össze. Aztán aki a szerelmet belekeveri az örökbefogadás kérdésébe, azzal meg végkép nem tudok mit kezdeni. Milyen szülői alkalmasság következik abból, hogy ki kibe szerelmes vagy milyen irányú szexuális vágyai vannak? Hát amilyet a jogszabály meghatároz. Na itt kell megijedni.