Nézzétek meg jól ezt a valódi ÁVH-sok gyerekeinek magyargyűlölő pártjából, az SZDSZ-ből érkezett veszett népbiztost, Ruff Bálintot! Nézzétek meg jól az arca rángatózását, a kusza észjárását, a tekintetébe szűkült gyűlöletet!

Mostantól nemcsak a nemzeti vagyon, a kormányzati kommunikáció és az ő embere, Unger Rosa Luxemburg által vezetett új ÁVH, de a polgári titkosszolgálatok is az ő felügyelete alá tartoznak! Mostantól bárkit megfigyeltethet, lehallgattathat ez az eszelős képződmény!

Ruff szerint mindenki bűnös, aki az elmúlt 16 évben bármit is letett az asztalra.

A miniszteri meghallgatásán hadovált (a videó végén) az akkor még "csak" 398 bűnt felsoroló excel-táblázatráól, az oroszok behívásától a KESMA létrehozásáig. (Persze ez a két tétel is nettó hazugság, hiszen senki nem hívta be az oroszokat, a KESMA pedig a német sajtóalapítványok hazai, túltolt koppintása, tehát egyik sem lehet bűntett). S persze beszélhetnénk arról is, hogy Ruff mikor számol el a saját bűneivel, például a devizahitelesek tragédiájával, hiszen az MSZP-SZDSZ-kormány Miniszterelnökségének titkára volt.

A lényeg mégis az, hogy Magyar Pétertől és az éppen Budapesten terepszemlét tartó bábmesterétől, Manfred Webertől ez a rettenetes, hibbant ember teljhatalmat kapott az ország és annak vagyona fölött. 

Hátrébb az agarakkal, gazemberek! Tüntessünk együtt a diktatúraépítés ellen szeptember 5-én, szombaton, 18 órától a Kossuth téren!

A Kossuth tér visszatér...