BUJDOSÓ ANDREA ANNA (TISZA): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy falra hányt borsó minden, talán ezt mondhatjuk. Itt elhangzott egy jó dolog ‑ azt hiszem, Panyi úr mondta ‑, hogy nemzeti minimum. Én azt gondolom, a nemzeti minimumot ott kell kezdeni, hogy bocsánatot kérünk mindannyian azoktól a gyerekektől, akik az elmúlt 10-15 évben szenvedtek ebben a rendszerben. Miniszterelnök úr megtette tegnap többször is. Előtte nagyon sokan felszólaltak, de egyikük sem mondta azt, hogy bocsánat. Én most mondom a frakció nevében is, hogy bocsánat minden olyan gyereknek, akit az állam elhanyagolt, és akinek szenvednie kellett bármikor is. Bocsánat!

A másik, ami elhangzott, hogy nagyon sok intézkedés történt az elmúlt időszakban. Az intézkedések valóban fontosak, de mindig sokkal fontosabb, hogy az eredményekre koncentráljunk, hogy elégedettek vagyunk‑e az eredményekkel, vagy nem, és ha nem, akkor változtassunk ezen. Az is egy intézkedés volt, hogy decemberben áthelyezték egyik hatóságtól a másikhoz a javítóintézeteket, de ha belegondolunk, 15 évig nem helyezték át. Ez most hirtelen mitől változott? Nyilván egy politikai döntés volt. S most hiába beszélnek arról, hogy szakmai volt ‑ természetesen meg kell legyen a szakmai kompetencia ‑, de nem gondolom azt, hogy Panyi Miklós gyermekvédelmi szakember, és azt sem gondolom, hogy én az vagyok, de nálunk vannak a frakcióban olyanok, akik ezzel foglalkoznak. Ennek nyilván van egy társadalmi hatása is, s nem csak szakmai hatása. S azt gondolom, hogy a bocsánatkérés elmaradását, vagy azt, hogy politikai okból áthelyeztek egy intézményt vagy az intézményrendszert, megpróbálják ilyen valótlanságokkal elfedni… ‑ lássuk be, hogy ez is egy politikai aktus.

Takács úrnak mondanám, aki már nincs itt, nehogy véletlenül szembesítsük azzal, hogy hogyan ferdíti a valóságot ‑ az is elhangzott, hogy azért történik itt rendesen valóságferdítés ‑, hogy amit ő elmondott, hogy a „nem mi szültük őket, nem mi hagytuk ott őket” mondat után a folytatás nem úgy hangzott el, ahogy azt ő említette. Tehát hazudott Takács úr! Meg kell nézni a videót. Előtte az újságíró megkérdezi, hogy akkor fognak‑e valamit tenni ezekkel a gyerekekkel, és ez után mondja, hogy meg fogjuk oldani. Tehát ez nem magától jött, hanem egy válasz volt egy kérdésre. Ezt Takács úr elfelejtette mondani. Csak azért mondom ezt, hogy lássuk, hogyan ferdítik a valóságot.

Végül csak egy nagyon rövid vizualizációs technikát szeretnék javasolni önöknek. Képzeljünk el egy 15 éves átlagos fiatalt, aki iskolába jár, viszonylag jól tanul, rendezett körülmények között van, de történik valami a családban, valami olyan, ami a számára trauma, ezért máshol keres menedéket. Egy rossz társaságba keveredik, és ez a rossz társaság egy olyan eseményhez vezeti, ami később egy javítóintézettel jutalmazza őt. És most képzeljék el, hogy valamelyikünk gyereke ez a gyerek. Hol lenne jobb helye ennek a gyereknek: egy olyan intézményben, ami kifejezetten a reintegrációra épül, a nevelésre épül, vagy pedig egy büntetés-végrehajtási intézményben? Ezt döntsék el önök. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu