DR. VIRÁGH GABRIELLA MÁRIA, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalandó törvényjavaslat nem pusztán egy intézményről szól: a magyar orvostársadalom szakmai önkormányzatiságáról, a hivatás méltóságáról és arról a bizalomról, amelyre az egészségügyi rendszer épül. Ezért különösen fontos, hogy ma felelősen és tisztán beszéljünk ezekről a kérdésekről.

Képviselőtársaim szeretik a történelmet, ezért egy kis történeti kitekintés. A Magyar Orvosi Kamara története egészen a reformkorig, 1837-ig nyúlik vissza. Akkor alakult meg a Pest-Budai Királyi Orvosegylet, amely a jelenlegi kamara elődje. A testület a magyar orvosok képviseletét 1949-ig töretlenül ellátta, amit a szintén sokat emlegetett kommunista hatalomátvétel szüntetett meg. 1988-ban indult újra lassan, a vasfüggöny mögé is befújó új szelek hatására ‑ magam akkor már csatlakoztam ‑, és 1994-ben vált hivatalos köztestületté, kötelező tagsággal a praktizáló orvosok számára.

Feladatai közé tartozott az etikai normák felügyelete és az orvosszakma képviselete. 2023 elején azonban az akkori Fidesz-kormány a háziorvosi ügyeleti rendszer bevezetése körüli viták nyomán eltörölte a kötelező kamarai tagságot, megpróbálva ezáltal anyagilag ellehetetleníteni a kamarát. Az orvostársadalom számára azonban még ennél is megrázóbb volt, hogy az orvosi etikai eljárások is kikerültek a MOK hatásköréből, elvéve ezzel a köztestülettől az önszabályozás legfontosabb funkcióját.

S miért történt mindez? A Fidesz-kormány egy új, országosan egységes háziorvosi ügyeleti rendszer bevezetéséről döntött, annak ellenére, hogy a Hajdú-Bihar megyében lefolytatott pilot eredményei minimum kétségesek voltak. A súlyos problémák, amelyekre a kamara is felhívta a figyelmet és később, az országos bevezetés során be is igazolódtak, már ott látszottak.

A szakma figyelmeztetéseit az államtitkárság ‑ Takács Péter egészségügyi államtitkár úr vezetésével ‑ figyelmen kívül hagyta, nem törődve a pilot tanulságaival sem. Az országos bevezetés eredményeként ma országosan kevesebb helyen és rövidebb ideig van háziorvosi ügyelet, mint a sok vitát kiváltott rendszer bevezetése előtt, amit nehéz az ellátás színvonalának javulásaként értelmezni. Az előre is látható szakemberhiányt az államtitkárság úgy kívánta megoldani, hogy a háziorvosok számára kötelezővé tette az ügyeletben való részvételt. Mindezt érdemi egyeztetés nélkül, rendeleti úton, majd fenyegetésekkel és szankciókkal próbálták kikényszeríteni.

A magyar háziorvosok nem lusták, nem félnek a munkától, sőt még csak nem is maradékelven válogatódtak. Én például summa cum laude végeztem az egyetemen, és két szakvizsgám van, ahogyan azt a volt államtitkár úr korábban kedvesen megfogalmazta irányunkban. Voltak és vannak olyan területek, járások az országban, ahol addig is a háziorvosok ügyeltek ilyen-olyan formában, és örültek is az immár szervezettebb keretek között zajló és az addig megalázó mértékűen alacsony orvosi ügyeleti óradíj helyett méltányosabb feltételek mellett történő ügyelet lehetőségének.

De számos helyen, például Budapesten, ahol magam is háziorvosként dolgoztam, a háziorvosok soha nem vettek részt a központi ügyeletben. Ezt a praxisengedélyük hivatalosan is rögzítette. Az enyém is. Aki praxist vásárolt Budapesten, mert azelőtt ez egy értékes és értékesíthető személyi jog volt, annak tudatában fizetett súlyos milliókat a praxis megvásárlásáért, hogy ügyeletben majd nem kell részt vennie. Sok klinikai szakorvos, elsősorban a fiatalabb, családos női kollégák többek között azért választották ezt a hivatást néhány éves kórházi gyakorlat és szakvizsga után, hogy jobban össze tudják egyeztetni a szakmai munkájukat a családi életükkel. Az idősebb kollégák pedig nem érezték magukat felkészültnek egy olyan feladatra, amit 20-25 éve nem gyakoroltak. A Fidesz-kormány azonban ahelyett, hogy meghallgatta volna őket, szőnyeg alá söpörte a problémákat, és azokat, akik ellent mertek mondani, különböző jogi szankciókkal fenyegette meg.

A Magyar Orvosi Kamara, köztestületi feladatának megfelelően, a háziorvosok mellé állt, jogi segítséget ajánlott és kiállt a szakmai érvek mellett. A kormány válasza gyors volt: egy tollvonással megszüntette az orvosok számára addig kötelező kamarai tagságot, megfosztva ezáltal a kamarát a legfőbb bevételi forrásától, és elvette tőle az etikai eljárások jogát is.

Lássuk, végül mindez mire volt jó! Budapesten, ahol korábban minden kerületben 24 órás háziorvosi ügyelet működött, ma csak napi 6 órában van ellátás, ráadásul kevesebb helyen. A betegek a maradék időben a mentőt hívják, vagy a sürgősségi osztályokra mennek, tovább terhelve ezzel az amúgy is túlterhelt sürgősségi rendszert. Ezt elmondták nekem egyébként a mentősök személyesen is, mikor találkoztunk, hogy többek között azért is több Budapesten a hívás, mivel nem a háziorvosi ügyeletre mennek, merthogy az nagyon sok órában nincs. Vidéken sokszor 30-40 kilométert kell autózni egy ügyeletig, ami szintén csökkentett időben működik. Több önkormányzat felajánlotta, hogy saját költségén visszaállítja a régi rendszert. A kormány a legtöbb helyen ezt is megakadályozta, többek között Budapesten is.

Az elmúlt három évben több száz háziorvos és házi gyermekorvos adta vissza a praxisát. Erről Porpáczy államtitkár asszony tegnap konkrét számokat is mondott, nem függetlenül az ügyeletbe való kényszerítéstől. Az idősebbek nem vállalták az ügyelettel járó pluszterhelést, a fiatalok pedig csalódtak abban, amiért a praxisba jöttek. Az általam vezetett praxisközösség legfiatalabb hölgy gyermekorvosa is emiatt lépett ki, és azóta már Ausztriában dolgozik. És akkor csodálkozunk, hogy a fiatalok nem jönnek praxisba.

Sem az alapellátás, sem az ügyeleti rendszer, sem a sürgősségi ellátás nem lett jobb ettől az elmúlt három évben, sőt! És akármilyen statisztikákat is fognak idézni a kedves fideszes képviselőtársaim, akik jártak ezeken a helyeken az elmúlt három évben, azok bizony tudják, hogy ez így van. A kamara ezekre a veszélyekre próbálta felhívni a figyelmet. A Fidesz-kormány párbeszéd helyett politikai motivációt kiáltott, és megpróbálta ellehetetleníteni a kamarát.

Az orvosok egy jelentős része a megemelt tagdíj ellenére is belépett az immár nem kötelező kamarába, így az szerencsére köszöni szépen, és jelenleg is működik. Talán még pozitívuma is volt annak, hogy a kamarának pár évig keményen meg kellett dolgoznia a fizetős tagságáért. De a választók április 12-én döntöttek: itt az ideje, hogy visszaadjuk a Magyar Orvosi Kamara köztestületi szerepét, megerősítsük az orvosok szakmai önkormányzatiságát, és ezzel segítsük a magyar egészségügy színvonalának emelését. Ideje, hogy a kamara ismét érdemi közreműködője legyen az ágazatot érintő jogalkotási és szakpolitikai döntések előkészítésének.

(17.40)

Visszaállítjuk a praktizáló orvosok számára a kötelező kamarai tagságot, hogy a Magyar Orvosi Kamara ismét valamennyi orvost képviselhesse és a saját szabályai szerint dönthessen szakmai és etikai kérdésekben. Számomra ez nemcsak orvosként, hanem a Társadalmi Részvétel Bizottságának tagjaként is kiemelten fontos. A társadalmi részvétel megerősítése és a szakmaiság visszahozatala a döntéshozatalba a TISZA-kormány egyik legfontosabb küldetése, és én személy szerint ezért vagyok itt, a parlamentben.

Kérem kedves képviselőtársaimat, hogy támogassák az előterjesztést. Nagyon köszönöm. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu