DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Alelnök Úr! Nem önérzet- vagy önbizalom-túltengés miatt mondom el a vezérszónoki felszólalásomat a pulpitusról, hanem mert ilyen fontos kérdésben szeretem jól átlátni a terepet, és ha átlátom a terepet, vagyis az üléstermet, akkor talán jobban átlátom a helyzetet is.

Annak nagyon örülök, hogy kulturált mederben, a kölcsönös tisztelet jegyében folyik a mai első napirendi pont vitája. Az viszont őszintén meglep, főleg a TISZA párti képviselők, országgyűlési képviselőtársak részéről, hogy fukarkodnak a kritikákkal, még akkor is, ha nem a valódi felelősöknek tudjuk címezni a mai ülésnapon a kritikai észrevételeket, hiszen M. György és több vagy sok társa nincs jelen ebben az ülésteremben. Tudjuk jól, hogy nem Varga Mihály elnök úr vagy nem az alelnök úr a felelős ezért a kialakult helyzetért, de azért izmosabb, combosabb kérdéseket szerintem föl kell tennünk; én erre teszek most kísérletet.

Szerintem az ellenzéki kritikáknak a következő területeket kellene érinteniük ebben a vitában: a székházfelújítás ügye lenne az első; az alapítványi vagyongazdálkodás vagy inkább annak a hiánya, súlyos hiányosságai; a vállalati kötvényekkel kapcsolatos elhibázott kockázatelemzés; a működési költségek; illetőleg az árstabilitás kérdései.

Nos, nem végeztem most egy gyors sajtószemlét a székházfelújítás kapcsán, saját kis humán hálózatomon, személyi ismereteimen keresztül végzek egy jó ideje egyfajta privát információszerzést, ha úgy tetszik ‑ természetesen a legalitás határain belül ‑, és én azt a szörnyű két sarokszámot tudom idehozni, ami a leggyakrabban visszaköszönt a kutakodásaim során.

(10.10)

Állítólag ‑ nagyon óvatosan fogalmazok, mert a végén még én kerülök bajba a sajátos magyar jogrendszer révén ‑ 19 milliárd forintból is el lehetett volna végezni tisztes vállalkozói haszonnal együtt azt a munkálatot, amely végül 105 milliárd forintba került vagy kerülhetett. Ha és amennyiben ez igaz, akkor ez önmagában súlyos büntetőjogi következményekért kiált, hiszen egy több mint ötszörös túlárazás, az a hűtlen kezelés egyik legsúlyosabb esete. Az, hogy különösen jelentős értékre, 500 millió forint feletti értékre történt az elkövetés, az nem is kérdés. Tehát ahogy tegnap is mondtam, most így jönnek egymás után a napirendi pontok, nincs olyan büntetőjogi kategória vagy elkövetési értékhez kapcsolódó Btk.-fogalom, amely kifejezné azt a károkozást, amely csak akár a székházfelújítás kapcsán történt.

Azért fontos az MNB kérdését az átlagosnál jobban vizsgálni, mert túlzás nélkül állítható, hogy ennek történelem- és politikaformáló szerepe volt. Gondoljunk csak arra, hogy nem kizárólagosan, de jelentős mértékben ez is leképeződött, lecsapódott az idei április 12-ei választások végeredményében.

Lassan, de biztosan elege lett a magyar embereknek abból, hogy valahol a 200 milliárd és talán az ezermilliárdok közötti kategória valamely tartományában, valamelyik sávjában, a szemük láttára talicskázzák ki ordenáré mértékben azokat a pénzeket, amelyek ép elmével felfoghatatlanok, egy átlag magyar ember számára már követhetetlenek ‑ lassan már euróban is, nemcsak forintban ‑ azok az összegek, amelyeket lenyúltak, kiszerveztek, hagytak eltűnni, elpárologni.

Hiszen ilyenkor mindig arra gondolt az átlag magyar ember, hogy ha vajon ő ennek az elenyésző töredékét elköveti, akár egy kisvállalkozó, mondjuk, az adóoptimalizálás jegyében ‑ nevezzük csak így ‑ túlzottan innovatív, akkor hosszú tartamú szabadságvesztésre számíthat, míg azok, akikre ezermilliárdokat bíztak, pedig nemhogy büntetlenül követhetik el, hanem a szintén ép elmével felfoghatatlan luxus legfelső kategóriájában élvezik a szabad élet minden örömét. Ebből is elege lett a magyar embereknek.

Aztán szorosan kapcsolódik a székház ügyéhez az alapítványi vagyonvesztések kérdése. Tehát ezt kevésbé fejlett demokráciákban is két számjegyű következményekkel kellene sújtani a valódi felelősök vonatkozásában, és nemcsak azért, hogy ők már még egyszer ne követhessenek el ilyet, hanem hosszú generációkra, politikai generációkra előre elvegye a kedvét mindenkinek, akár csak hasonló, közel hasonló bűncselekmények elkövetésétől.

Tehát e vonatkozásban kérdezném alelnök urat, hogy megtudhatnánk‑e valami közelebbit a feljelentésekről, akár a székházügyben tett feljelentésről, akár több ügyben tett feljelentésről. Mert örülünk annak, hogy vannak feljelentések, de azért jóval nagyobb információigényünk van, ha úgy tetszik, információínségben szenved szinte valamennyi felelősen gondolkodó magyar politikus.

És az, hogy annak már örülni kell, hogy a 2024-es 788,7 milliárdhoz képest 2025-ben 554 milliárd forint veszteséget számolt el az MNB, szándékosan nem használom még idézőjelben sem a „csak” kifejezést, mert az cinikus és sértő lenne a magyar emberekre nézve, az sokat elárul arról az időszakról, amely az önök regnálását megelőzte. Én nem kétlem, ismételten mondom, hogy ha önökhöz hasonló szakemberek irányították volna az MNB-t 2013-tól kezdve, akkor ez nem fordult volna elő. Talán még ezt megközelítő problémákkal sem kellene foglalkoznunk, és akkor sok minden egész másként alakulhatott volna akár az egész magyar nemzet jövőjét illetően.

Aztán nézzük a vállalati kötvények helyzetét! Itt valahogy a kockázatelemzésbe ‑ már a Matolcsy-félébe ‑ hiba csúszhatott, mert a tavalyi negyedik negyedévben önök aztán 46 milliárddal több veszteséget számoltak el. Miből eredt ez, alelnök úr? Tehát akkor milyen kockázati tényezők voltak azok, amelyeket az önök elődei nem vettek figyelembe, vagy alulterveztek, vagy szándékosan kreatívan könyvelgettek, számolgattak mindig a maguk javára és a magyar társadalom kárára?

Aztán a működési költségek vonatkozásában a Mi Hazánk örül minden észszerűsítésnek, örül annak, ha nem egy politikai kifizetőhely, nem teljesen vagy részlegesen alkalmatlan politikai kinevezettek nappali melegedőjeként szolgál akár az MNB vagy bármelyik más fontos intézmény, de azért ezt is az észszerű mértékre kell szabni. Természetesen bizonyos körben helye van a javadalmazások csökkentésének is, főleg a luxusjellegű javadalmazások vagy juttatások folyósításának is. De itt azért ne szaladjunk túl, mert mégis egy valódi anyagi függetlenséggel kell hogy rendelkezzenek a mindenkori MNB vezetői és döntéshozói.

Higgyék el, hogy sem személy szerint én, sem a Mi Hazánk nem sajnál senkitől semmilyen tisztességes javadalmazást, ha rendeződik az ügy jó irányba, akkor a mostaninál akár izmosabb javadalmazást is a valódi döntéshozóktól, legalább két feltétellel. Ezek a feltételek akár lehetnek együttesek is. Az egyik, hogy a parlament megfontolja a Mi Hazánknak azt a javaslatát, hogy a valódi anyagi függetlenséget, akár a hosszú távú anyagi függetlenséget biztosító javadalmazások mellé, visszaélések esetére ‑ idetartozik a hűtlen kezeléstől kezdve a közélet tisztaságát sértő különböző bűncselekmények, vesztegetés meg egyéb törvényi tényállások legkülönbözőbb alakzatai ‑ akár az életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatónak tartják. Tehát legyen egy vastag javadalmazás, legyen egy nyugat-európai szintű javadalmazás valódi munkavégzésért cserébe, valódi döntéshozói felelősségért cserébe, de akkor emellé tegyünk be egy rendkívül súlyos büntetőjogi felelősséget, hogy ha még ez sem elég a döntéshozóknak, ha a féktelen mohóság erőt vesz rajtuk, akkor az mindig lebegjen ott a szemük előtt, a Btk.-nak az a fordulata, ami most nem lebeghet, mert most nem így néz ki a Btk., hogy akár életük végéig fegyintézetbe kerülhetnek.

És javasolnék még egyet megfontolásra így szerda délelőtt, hogy a döntéshozók egy bizonyos körben saját magánvagyonukkal korlátlanul feleljenek azokért a döntésekért, amelyeknek a következményeit elsősorban a magyar embereknek és a magyar államkasszának meg az MNB-nek kell viselnie. Na, így már szerintem kerek lesz a történet, és nem arról szól a mese, mint szólt az elmúlt 36 évben, hogy sok esetben, ritka kivételtől eltekintve, tegyük kifizetőhellyé az MNB-t és más intézményeket, hanem a kiemelt javadalmazásért ‑ amit ismétlem, a Mi Hazánk nem sajnál senkitől, aki érdemi és felelősségteljes munkát vállal, de a kiemelt javadalmazás mellé ‑ kiemelt felelősség legyen büntetőjogi vonatkozásban és mindig a legélesebb, a saját magánvagyonnal való korlátlan felelősségvállalás címén.

Hiszen joggal teszik fel, tisztelt képviselőtársaim, joggal teszik fel a magyar emberek azokat a kérdéseket, hogy ezek a döntéshozók, akik ezeket a döntéseket meghozták, az MNB-től kezdve más minisztériumokban is az elmúlt 16 esztendőben, vajon ha a saját pénzükről, a saját megtakarításaikról, a saját magánvagyonukról lett volna szó, akkor ugyanígy döntöttek volna, vagy lényegesen felelősségteljesebben jártak volna el. A kérdésben a válasz: nyilván egész másként gazdálkodtak volna. És ez azért különösen súlyos, mert ez ráadásul nem is a saját pénzünk, hanem a köz pénze.

Úgyhogy miután ezt a kérdést így jól körbejártuk, ezeket vegyék javaslatnak, szóban előterjesztett mi hazánkos javaslatoknak is, úgy hiszem, hogy akkor hozzá lehet fogni ezeknek a kérdéseknek a rendezéséhez is.

És van egy másik kérdés, amely nekem, nem pénzügyi végzettségű, nem gazdasági végzettségű és gazdasági tapasztalatokkal nem rendelkező képviselőként mindig csípi a szemem a józan paraszti ész jegyében: az infláció számolása, számításának szabályai. Ha olyan fogyasztói kosarat állítanak össze, amely fogyasztói kosár tele van olyan termékekkel és szolgáltatásokkal, amelyeket élő ember rendkívül ritkán vásárol ‑ azok iránt alacsony a kereslet, tehát nem is emelkedik úgy az áruk, talán még csökkenhet is ‑, az hibásan torzítja lefelé tartó irányba az inflációt. Vagyis a valóságoshoz képest lényegesen alacsonyabb inflációt mutatnak ki. Minden kormány ezzel trükközik, az elmúlt 36 évben ez korlátlanul folyt, ugyanis azoknál a termékeknél és szolgáltatásoknál, főleg az alapvető élelmiszerekre gondolok, amelyeket jellegüknél fogva a magyar emberek szinte mindennap vásárolnak, lényegesen nagyobb árnövekedést látunk. Tehát itt az MNB-től kezdve a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, mindenki kisebb vagy nagyobb mértékben félrevezeti a magyar embereket, és szándékosan torz módon alacsony számokat hoz elő, mert bizony az élelmiszerek esetében, sokkal inkább még mindig több termék esetében inkább két számjegyű az áremelkedés, mintsem egy számjegyű.

2022-ben, amikor kábítottak itt minket ilyen tizenpár meg huszonpár százalékos inflációval ‑ holott azt láttuk az üzletekben, hogy inkább szorzószámokban lehet lassan kifejezni az áremelkedés mértékét, mintsem százalékos arányban ‑, akkor mindig azok a cinikus válaszok születtek, hogy de hát az infláció hivatalos számítása során ez jött ki. Úgyhogy én arra kérem alelnök urat, hogy tartson egy látótérbővítő előadást, ha tetszik, hogy hogyan számolják ezeket, mert én józan paraszti ésszel nem azt tapasztalom, amit akár önök, akár más hatóságok kimutatnak.

És elhangzott itt ‑ sajnos nagyon rövid az idő ‑ néhány fontos kérdés az online csalásokkal szembeni védelem kapcsán. Önök esetleg közösen gondolkodnak‑e akár bűnüldöző szervekkel, akár a polgári titkosszolgálatokkal, hiszen talán hasznos lehet a tapasztalatcsere? Ha ilyen van, akkor vegye tárgytalannak a kérdésemet.

(10.20)

Készpénzhasználat. Tisztelt Elnök Úr! Csőszi Attila elnök úrhoz fordulok ‑ ezért fontos, hogy itt fent vagyok, mert akkor így szemtől szembe tudom címezni a kérdést -: remélem, ön csak pontatlanul fogalmazott, én ebből indulok ki, hogy jelentős ideig fennmarad még a készpénzhasználat. Tisztelt Elnök Úr és tisztelt valamennyi Képviselőtársam! A készpénzhasználat szabadságát addig kell fenntartani, amíg ember él a Földön. Tehát ez egy időkorlát nélküli jogintézmény kell hogy legyen, hiszen pontosan az időről időre előforduló pénzügyi összeomlások, az online rendszerek összeomlásai, meg az online csalások a legfőbb indokai annak, hogy megmaradjon a készpénzhasználat ‑ a korlátozás nélküli készpénzhasználat ‑, amely a valódi emberi szabadság egyik biztosítéka. Így is úton-útfélen próbálják korlátozni, hiszen növekszik azon kifizetőhelyek száma, ahol már csak elektronikusan lehet fizetni, de ez alapvetően helytelen és rossz irány.

Aztán hadd osszam meg az aggályaimat azzal kapcsolatban is, amit én nagyon finoman… Ma is sokat tanultam, és nemcsak arra gondolok, hogy 1448 milliárdos adózott eredménye van a bankszektornak, ami a legmagasabb egész Európában. Tehát nagyon jól jár itt valamennyi bank, ez a bankoknak még mindig egy kedvező klímájú hely, de az ‑ hogy is fogalmaztak? ‑, hogy a vállalati hitelállomány 7,3 százalékkal, a lakossági pedig 14,7 százalékkal bővült, nagyon finom beszéd!

Én főleg a lakosságira térnék ki, mert azért izmosan szinte pont a kétszerese a vállalatinak, vagyis ennyivel nagyobb mértékben adósodott el a magyar lakosság, mint akár egy évvel korábban. Önöknek nem csípi a szemét, alelnök úr, hogyha bemegyünk ‑ nem kell nagy kutatást végezni ‑ néhány bankfiókba, még mindig 30 vagy 40 százaléknál magasabb teljeshiteldíj-mutatókkal helyezhetnek ki személyi kölcsönöket pénzintézetek? Nem tanultunk a devizaalapúhitel-válságból? Nem gondolják, alelnök úr, hogy rövidebb pórázra kellene fogni a bankokat? Mert ez rendszertanilag már nagyon közel kezd állni az uzsorahitelhez vagy az uzsora jellegű hitelezéshez? Bemegyünk egy bankfiókba és 30-as betűmérettel rögtön szembejön velünk akár 45 százalékos THM-mel személyi kölcsön. Aztán csodálkoznak önök, csodálkoznak a szakemberek, csodálkozik a politika, hogy újabb hitelválság bontakozik ki a szemünk előtt, tehát ezeket nagyon erősen korlátozni kellene.

És végül, de nem utolsósorban a legfontosabb kérdés ‑ lehet, hogy ez ügyben még nyomok gombot, mert erről aztán senki nem beszélt ‑ a devizaalapúhitel-károsultak kárrendezése, ami testvérek között is 10 000 milliárd forint körülire becsült tétel. A C-630/23-as uniós ítélet végrehajtásához kapcsolódóan: erre van‑e bármilyen prognózisuk, bármilyen felkészülés? Mert ha a szén-dioxid…

Forrás: parlament.hu